Halálos sérülés lett a közös italozásból

2018. augusztus 3. 09:00 | behir.hu

Italozás után bántalmazta egy férfi a barátját, aki olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházba szállítását követően életét vesztette.

Két férfi italozott együtt Gerendáson, egyikük családi házánál, július 16-án, az esti órákban. Éjszaka volt már, mikor a vendéglátó megkérte barátját, hogy menjen haza és ki is kísérte az utcára. Másfél órával később az egyik szomszéd szólt neki, hogy az ismerőse néhány méterre a házától, az út mellett fekszik. Az 52 éves gerendási férfi kiment és megpróbálta ismét hazaküldeni vendégét, aki ittassága miatt nehezen mozgott. Szóváltás alakult ki közöttük, majd dulakodni kezdtek.

 

 

A férfi megütötte, megrúgta ismerősét, aki a bántalmazás közben a földre esett és nem mozdult. Ezután ért oda az egyik szomszéd, aki a történteket nem látta, de a sérült állapota miatt azonnal mentőt hívott. A bántalmazott férfi néhány órával később a kórházban életét vesztette. Az ügyben a Békéscsabai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya indított eljárást, mert a helyszíni infomációk és a sérülések közlekedési balesetre utaltak. A nyomozás során a rendőrök adatokat gyűjtöttek és tanúkat hallgattak meg. Egyre több információ utalt arra, hogy az 52 éves gerendási férfinak köze lehet az esethez. A meghallgatása során többször keveredett ellentmondásba azzal kapcsolatban, hogy mi is történt azon az estén. Végül bevallotta, hogy ő bántalmazta a barátját.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya halált okozó testi sértés bűntette miatt eljárást indított a férfi ellen és őrizetbe vette.

 

Forrás: police.hu

További programok »

Kék hírek

Internetre feltöltött videókban fenyegette haragosát a csabai férfi

Személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége miatt emelt vádat a Békéscsabai Járási Ügyészség és vádiratában végrehajtandó fogházbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt egy 42 éves többszörösen büntetett előéletű, békéscsabai illetőségű, de kétegyházi tartózkodási helyű férfival szemben, aki az internetre feltöltött videókban életveszélyesen megfenyegette egyik haragosát.
2026. szeptember 25. 11:10
FEL