Hajrá Békéscsaba Egyesület: Fontos finomhangolás történt a költségvetésben

2024. június 29. 10:31 | Bere Mátyás

A Hajrá Békéscsaba tájékoztatóján dr. Juhász István frakcióvezető és dr. Szigeti Béla önkormányzati képviselő értékelte a csütörtöki közgyűlés legfontosabb döntéseit.

A sajtótájékoztatón költségvetési és közéleti témákat is érintettek a képviselők, akik a csütörtöki közgyűlést rekordgyorsnak és konszenzusosnak nevezték. 

– Köztudott, szinte tény, hogy 900 millió forint értékben kapott a város támogatást a fürdő fejlesztésére. Az Árpád fürdő megújulásának vélhetően a gyermekek örülnek majd legjobban, hiszen gyermekmedence és játszótér is épül majd – fogalmazott dr. Juhász István frakcióvezető.

A továbbiakban a parkolási díjak inflációkövető emelését is érintette, majd a közgyűlés által egyhangúan elfogadott mikro- és kisvállalkozásokat érintett előterjesztést hozta szóba: egy 15 millió forint értékű alappal tudják támogatni a vállalkozókat, egyenként maximum 750 ezer forinttal.

– Számomra mindig fontos a költségvetés, amelynek finomhangolására került sor csütörtökön – erről már dr. Szigeti Béla képviselő beszélt. – Nekem tetszik az a politika, amit költségvetési tekintetben folytat az önkormányzat: az évet takarékosan, óvatosan kezdtük el, majd a bevételek és a kiadások alapján készülnek a finomhangolások.

A képviselő kiemelte, hogy a zöld területek karbantartása nagyon fontos a lakosság számára is, amelyhez plusz forrásokra van szükség – ennek költségvetésbeli leképezése is megtörtént. 30 millió forintot kap a Békéscsabai Városgazdálkodási Kft. is, elsősorban parkok karbantartása, fakivágásra, gallyazásra. Hozzátette, hogy a klímaváltozás hatásai miatt nagy szükség van a fák ápolására, ugyanis azok nem tudják lekövetni az időjárás anomáliáit. Ezután a József Attila lakótelepi iskola tornatermének a padozatát érintő felújítás fontosságát emelte ki.

Dr. Szigeti Béla a Békéscsaba Hazavár programban jóváhagyott változásokat is kiemelte, mely nyomán ezentúl nemcsak az átlagkereset alatti, hanem a legalább átlagkeresettel rendelkezők is tudnak pályázni.

– A Garabonciás Napok részére is többletforrás került biztosításra 5 millió forint összegben, ez szintén fontos a frakció számára. A diákok érdekében ezen a téren is le kell követnünk az infláció hatását. Ennek az emelésnek két része van, 2 millió forintot kap a Magyar Garabonciás Alapítvány, valamint plusz 3 millió forintot a diákpolgármesterek a Táliber Alapítványon keresztül a kampányukra.

A képviselők frakciójuk nevében gratuláltak a Lencsési Óvoda új vezetőjének, Futaki Krisztiánnak és a Mackó-Kuckó Óvoda újraválasztott vezetőjének, Orczifalvi Évának, valamint a Békéscsaba Közgyűlésének Elismerése kitüntetésében részesült Seres Sándor újságírónak és Bugyinszki Tamásnak, a polgárőr egyesület elnökének. Arról is beszámoltak, hogy a Békéscsaba Ifjúságáért kitüntetést a Békéscsabai Extrémsport Egyesületnek és Nagy Istvánné pedagógus, művelődésszervezőnek ítélte oda a grémium.

További programok »

Önkormányzati hírek

Aktualitásokról tartott tájékoztatót Szarvas Péter polgármester

A városháza Mokos termében tartotta szokásos péntek délelőtti sajtótájékoztatóját Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere. A városvezető az Árpád sori új sétány és pihenő kialakításáról, az ünnepi és szilveszteri programokról, a koronavírus elleni lehetséges védekezésről és a városi piac nívódíjáról tájékoztatta a lakosságot, ebben az évben utoljára.
2024. december 20. 15:11
FEL