Hagyományos Juniális a Fövenyes utcai idősek klubjában

2024. június 6. 15:00 | Fajó Attila

Immár harmadik alkalommal rendezett "Juniális" elnevezéssel nyárindító programot a Békéscsabai Kistérségi Egyesített Szociális Központ az idős ellátottjainak a Fövenyes utcai idősek klubjában. A rendezvény színes programokat, játékokat és közös étkezést kínált a résztvevőknek.

– A pandémia utáni nyitást követően, ahogy lehetett és az idősek klubja is szervezhetett rendezvényeket. 2022-ben hívtuk életre a Juniálist. A Fövenyes utcai idősek klubjában most már harmadik alkalommal gyűlünk össze nyár elején, hogy közösséget építsünk, átéljük a találkozás örömét és együtt különféle programokban vegyünk részt. Természetesen a közös étkezés sem maradhat el – mondta el Bátori Zsuzsanna, a szervező Békéscsabai Egyesített Kistérségi Szociális Központ képviseletében. 

A Juniálison közel százötvenen vettek részt. Külön figyelmet érdemelt a Fövenyes utcai intézmény dolgozói által felállított terasz kávéház, mely a forró italkülönlegességek mellett kedves kiszolgálással várta vendégeit.  

– Már visszajáró résztvevők vagyunk az esemény – nyilatkozta hírportálunknak Vantara Györgyné, aki hozzátette: amíg az egészségük engedi, eljönnek, hiszen kellemes társaságban jobb elölteni az időt. Baiczer Mátyás szintén megerősítette az előtte elhangzottakat, kiemelve, hogy a kísérőprogramok izgalmasak, olyanok, amelyeket egy nyugdíjaskorú, idősebb ember is élvezni tud. 

– Egy kis testmozgás és némi agytorna is akad, jól érezzük magunkat, megéri ide eljönni – zárta mondandóját az idősebb úr, ahogy a jelenlevők megkezdték a várva várt sorversenyt, különféle játékos feladatokat teljesítve.

Galéria

További programok »

FEL