Gyulán megnyitotta kapuit az adventi vásár

2022. november 27. 12:47 | Szabó Judit

Utcai installációkkal és közösségi eseményekkel készül az adventi időszakra Gyula két kulturális intézménye. Advent első vasárnapján már zajlanak az előkészületek, a programok délután három órakor kezdődnek.

Idén nemcsak a hétvégékre, hanem a hétköznapokra is kínál programokat az adventi időszakra a gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központ és a Gyulai Várszínház. November 27-től tizenkét napon rendeznek koncerteket, színházi és ismeretterjesztő előadásokat. A program gerincét az elmúlt években megszokott események adják: elsősorban a karácsonyt megelőző négy vasárnap közösségi programjai. Ezek közül idén is az advent első vasárnapi gyertyagyújtás a legkiemelkedőbb.

– Minden évben készül Gyula városa az adventre. Így van ez most is, advent első vasárnapján. Tíz órától nyitott az adventi vásár, ahol helyi oktatási intézmények, iskolák, óvodák, civil szervezetek saját készítésű portékájukat kínálják. Ezen kívül megyei, helyi termelők is bemutatják kínálatukat. A színpadi programok délután három órától kezdődnek, itt elsősorban a helyi fellépőknek biztosítottunk lehetőséget – fogalmazott Kovács Ágnes, az Erkel Ferenc Kultúrális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. kulturális szervezője. 

Az intézmények között szerepel a Galbácskerti Óvoda szülői csapata is, akik saját kézzel készített termékeik értésekítésével jótékony célra, az óvoda megsegítésére gyűjtenek. 

– Mi kezdetek óta az egész családdal itt vagyunk, az adventi vásárt segítve. Természetesen a gyerekeinket, az óvodánkat segítjük ezzel, hogy adományt gyűjtünk ilyenkor is az ünnepek idején – Serfőző Adrienn, az egyik szülő. 

Fotó: behir.hu

A helyi termékek között megjelennek a fából, pamutból készült termékek készítői, valamint a mézek és az ételek is. Az egyik újkígyósi mézkészítő szerint fontos, hogy képviseltessék magukat különböző vásárokon, ezáltak megismerik őket és egymást is. 

– Jó alkalom arra, hogy népszerűsítsük a házi termékeket, a kézzel készültet, a természetes alapanyagokat. Én egyedül méhészkedek otthon, nem hordom a méheket távolra, így túl sok mézet nem készítenek a méheim, viszont ezzel a kevéssel is népszerűsíteni tudom a helyi értéket – mondta el Almásiné Andó Éva. 

Fotó: behir.hu

Közel tizenöt kézműves és több helyi oktatási intézmény kínál majd karácsonyi díszeket, mézeskalácsot, mézet, szörpöket, sajtokat, tésztákat, kézműves ékszereket és forró italokat.

– Saját grafkáimmal díszített termékeket készítek, legfőképpen kisebb ajándéktárgyakat, dísztárgyakat. Ezeket most próbálom megjeleníteni karácsonyfadíszeken, adventi koszorúkon. A mai világban úgy gondolom, hogy nagyon színes körben elterjedtek az ajándéktárgyak, de nem mindegy, hogy milyen minőségben. Úgy gondolom, hogy a kézműves termékek mindig egy értéket és egy hagyományt képviselnek – fogalmazott Ütő Edit.

Fotó: behir.hu

A színpadi produkciókat lezárva, valamint a 18 órai gyertyagyújtást követően a résztvevők – hagyományosan – zenei kísérettel átsétálnak a Kossuth téri körforgalomban kialakított adventi koszorúhoz, hogy azon is meggyújtsák az első gyertyát. Itt a Karácsonyi János Katolikus Általános Iskola Gyermekkórusa karácsonyi dalokkal várja az érdeklődőket. A részletes programokat megtalálják a gyulakult.hu oldalon tájékozódhatnak. 

Galéria

További programok »

FEL