Gyulán kerékpárost, Békéscsabán elektromos rollerest csaptak el

2023. március 24. 10:54 | behir.hu

Békéscsabán és Szarvason is balesetnél helyszíneltek, Mezőberényben lopás gyanúsítottját fogták el.

Békés vármegyében 2023. március 23-án négy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre. Gyulán, a Damjanich utcában 6 óra 30 perc körül személygépkocsi kerékpárossal ütközött, a kerékpáros könnyű sérülést szenvedett. Békéscsabán, a Lorántffy utca és a Károlyi Mihály utca kereszteződésében egy elektromos rollerrel közlekedő nő nem adott elsőbbséget egy autósnak. Összeütköztek és a nő könnyebben megsérült. Gyulán, a Szabadkai út és a Szent István utca kereszteződésében 17 óra 30 perc körül, szintén elsőbbségadás elmulasztása miatt kerékpáros személygépkocsival ütközött, a biciklis nő súlyos sérüléssel került kórházba. Szarvason, a Zrínyi utcán 18 óra 45 perc körül személygépkocsi érintőlegesen ütközött egy kerékpárossal, a biciklis fiatalember könnyebben megsérült.

Mezőberényben, egy lakóház udvaráról 2023. március 21-e és 23-a között elloptak négy alufelnit a rájuk szerelt gumiabroncsokkal együtt. A történtekről érkezett bejelentés után a rendőrök rövid idő alatt azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 20 éves mezőberényi férfit. A felniket lefoglalták tőle és visszaadták a tulajdonosnak. 

Forrás: police.hu
 
 
 

További programok »

Gyula

Közgés diák lett a legjobb egészségturizmus-szervező

A Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kara első alkalommal szervezte meg a Legyél te a Dél-Alföld legjobb egészségturizmus-szervezője versenyt középiskolás diákok számára. A verseny partnerségben valósult meg a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Békés Vármegyei Szervezete, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. és az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. együttműködésével.
2024. március 27. 19:14
FEL