Gyulaiak tették szebbé nehéz sorsú gyerekek karácsonyát

2019. december 24. 19:13 | Szilágyi Viktória

A hétköznapi hősök köztünk élnek. Gyulaiak fognak össze évek óta azért, hogy a Böjte Csaba által alapított gyermekotthonokba szállítsanak tartós élelmiszereket és ruhákat.

"Aki nem hisz abban, hogy mennyi jó ember van, az kezdjen el valami jót tenni, és meglátja, milyen sokan odaállnak mellé " szól az idézet Böjte Csabától.

A Szent Ferenc Alapítványt az erdélyi ferences szerzetesek hozták létre 1993 tavaszán. Az alapítvány célja segíteni a legkisebbeket, azokat, akikről családjuk lemondott.

Az adományok gyűjtése és szállítása Schlett Győző és felesége, Kukla Bea, kislányuk Lara, valamint Keszthelyi Edit és párja, Balog Csaba érdeme. 

– A párom édesanyja Nagyszalontán él. Karácsonykor mindig hazalátogatunk. Nyolc évvel ezelőtt éppen nála voltunk, amikor a közeli templomba léptem be, kiváncsi voltam. A templomban karácsonyi hangulatban egy hölgy verset szavalt, ahova egyre többen jöttek be. Három kisgyermeket láttam meg, akik a közelemben ültek le és arra lettem figyelmes, hogy milyen szegényes ruhában vannak. Akkor változott meg minden bennem- idézte fela kezdeteket Keszthelyi Edit, aki később tudta meg, hogy Csaba testvér karolta fel a mellé leült gyerekeket és biztosított hajlékot a kicsiknek és szüleiknek.

 

Kép: Keszthelyi Edit

 

Edit és párja eleinte civil, magyar családoknak segített, majd a Nagyszalontán működő Magyar Ház négy éve átirányította őket az alapítvány által fenntartott otthonokhoz. 

Negyedik éve, hogy Schlett Győzővel közösen összefogva vesznek részt az akicóban. 

– Tudtam, hogy kit kell megszólítanom. Győző is rengeteget adományoz, sérült gyermekeknek készített kerékpárokat – mesélte Edit. 

 

A csapat már a Szent Ferenc Alapítvány dévai, nagyszalontai és székelyhídi otthonaiba gyűjti és szállítja az adományokat azóta.

– Sok háza van Csaba testvérnek, ahová tudunk, megyünk, de ez a távolságtól és az időtől függ egyelőre – fogalmazott Edit. 
 

 

"Én hiába szeretem a szobám csendjében az utcagyereket! Nem arra van szüksége, hogy könnyes, szende szemembe nézzen, hanem hogy legyen kenyér az asztalán, fedél a feje fölött, étel a tányérján, ceruza a kezében, takaró az ágyán, kapjon jó szót, simogatást." Böjte Csaba

 

Galéria

 

 

 

További programok »

FEL