Győzelemmel búcsúzna 2023-tól hazai pályán a Békéscsaba 1912 Előre

2023. november 25. 19:24 | Hidvégi Dávid

Az idei utolsó mérkőzésére készül vasárnap a Békéscsaba 1912 Előre a labdarúgó NB III dél-keleti csoportjában. A listavezető viharsarki együttes a kieső helyen álló Ceglédet fogadja a Kórház utcai stadionban.

– A Cegléd elleni mérkőzésre ugyanúgy készülünk, mint eddig. Az utolsó meccsre egyetlen célunk van, hogy minél több góllal megnyerjük és szépen zárjuk le ezt az őszt. Az alapján, ahogy egész évben, dolgoztunk megérdemeljük azt, ahol most állunk – mondta kérdésünkre a csapat játékosa, Vólent Roland.

A bajnokság első körén túl vannak az együttesek, így már a visszavágókat játszák. A két csapat augusztusi meccsén 1-0-s békéscsabai győzelem született. Az Előre hét pont előnnyel vezeti a bajnokságot a második ESMTK-val szemben. Az Előre a 14 győzelem mellett, egyszer szenvedett vereséget, egyszer pedig döntetlent játszott, így jelenleg 43 egysége van.

– A Cegléd egy fiatal és hajtós csapat, de ezt mindegyik NB III-as ellenfelünkre elmondhatom. Mindenki szeretne bennünket megverni. Hajtós meccsre készülünk, reméljük, hogy rengeteg helyzetet tudunk kialakítani és abból gólokat szerezni. Egy olyan csapatra készülünk, amely mindent megtesz azért, hogy pontot szerezzen ellenünk – hangsúlyozta Póser Dániel csapatkapitány.

A Pest vármegyei együttes 16 mérkőzés után a kieső, 15. helyen áll az NB III Dél-keleti csoportjában. A Cegléd mérlege 2 győzelem, 3 döntetlen és 11 vereség, valamint az ezzel járó 9 pont. Az október elseei, Monor ellen 4–0-s vereség után személycserére szánták el magukat, így Széchenyi Márton szakmai vezető helyét Ványi Zsolt vette át. Az új impulzus sem hozott jelentős változást, azóta is kihívásokkal küzdenek, így három vereség és egy döntetlen után érkeznek Békéscsabára. Egy újabb vereség akár végzetes is lehet számukra, mert olyan mértékű a lemaradásuk a még bennmaradást érő 12. pozícióhoz képest – jelen esetben már kilenc pont – hogy az lassan ledolgozhatatlanná válik, így idő előtt eldőlhet a sorsuk.

– A taktikánkban sokszor közre játszott, hogy az ellenfeleink mást léptek, így sokszor reagálnunk kellett. Az utóbbi időben előfordult, hogy hátrányból kellett felállnunk. Nagyon bízom abban, hogy ez most nem így történik. Bízok abban is, hogy az első perctől az történik a pályán, amit mi szeretnénk és nem kell megint az eredmény után futnunk. Nem mondom, hogy könnyű mérkőzésre számítok, de szeretném, ha most már felszabadultan játszanának a játékosok. Ez egy olyan mérkőzés lehet, amivel feltehetjük az őszi szereplésünkre a pontot – fogalmazott Csató Sándor vezetőedző.

A két csapat örökmérlegét vizslatva kiolvashatunk 21 csabai győzelemet a 13 ceglédivel szemben, kilenc találkozón pedig döntetlen született. Az eddig 43 bajnokiból 34-et a másodosztályban játszottak le, hiszen mindkét csapat élt már meg szebb napokat az NB III-as szereplésnél. A Békéscsaba-Cegléd mérkőzés vasárnap 13 órakor kezdődik a Kórház utcai stadionban.

További programok »

FEL