Győzelem vagy küzdelem vár a gyulai focicsapatra Kispesten?

2025. szeptember 5. 06:28 | Bimbó Lajos

Az NB III.-as labdarúgó-bajnokság 7. fordulójában a Gyulai Termál FC csapata a Budapest Honvéd FC II. együtteséhez utazik. A fürdővárosi gárda éllovasként találkozik a kieső helyen álló fővárosi riválisával.

A gyulai keret az előző fordulóban kétgólos sikerrel teljesítette a vármegyei rangadót, ötödik győzelmével pedig továbbra is vezeti a Dél-Keleti csoport mezőnyét. A kispesti gárda ezzel szemben a tabella alsó harmadából várhatja a fordulót. A fővárosi együttes teljesítménye javulni látszik, hazai pályán kiütéssel győzte le martfűi riválisát, majd az elmúlt fordulóban döntetlennel végzett a sereghajtó csapatok rangadóján.

A gyulai együttesnek a következő két fordulóban – amikor a Budapest Honvéd FC II. és a BKV Előre ellen lép pályára – mindenképpen be kell gyűjtenie a győzelemért járó pontokat, hogy nyugodtan álljon neki az ESMTK, a Hódmezővásárhelyi FC és a III. Ker. TVE elleni hármas sorozatnak.

A két rivális a tavalyi pontvadászatban kétszer is megütközött egymással, a budapesti gárda otthon meg tudta lepni vetélytársát, ám a gyulai arénát már kétgólos vereséggel hagyta el.

A fürdővárosi gárda ezúttal sem számíthat Szabó Péter, Pintér Norbert és Constentinescu Dan-Marius játékára, de kérdéses Zabari Dávid és Szabó Zsombor pályára lépése is, míg Vörös Barnabás az U19-es válogatott színeiben lép pályára a Vilotic-tornán.

A gyulai együttesnek azonban hiányzói ellenére is papíron hoznia kell a bajnoki címhez vezető úthoz elengedhetetlen győzelmet.

A Gyulai Termál FC csapata szeptember 7-én, 11 órakor néz szembe ellenfelével. Azok a szurkolók sem maradnak mérkőzés nélkül, akik nem tudják elkísérni az együttest a fővárosi fordulóra, a hazai klub ugyanis YouTube oldalán élőben közvetíti majd a találkozót.

További programok »

FEL