Dabasi döntetlennel maradt éles a bajnoki versenyfutás

2025. november 11. 09:17 | Bimbó Lajos

Az NB III-as labdarúgó-bajnokság 15. fordulójában a Gyulai Termál FC csapata a Meton-FC Dabas SE együttesének otthonában lépett pályára. A fürdővárosi gárda előzetesen is komoly csatára számíthatott a Pest megyei arénában. A találkozó hozta is az elvárt lüktető, parázs összecsapást, amelynek végén mindkét fél egy-egy ponttal gazdagodott.

Meton-FC Dabas SE–Gyulai Termál FC 1-1 (1-0)

Meton-FC Dabas SE: Janicsák József Olivér, Bence Szilárd, Mester István (Kis Ákos), Szabó Árpád Péter (Pacsirta József Zétény), Kamarás György, Kis Krisztián (Balog Balázs), Tarjáni Levente, Bolla Bence, Kryvotsiuk Denys (Kőrösi Viktor), Kópis Róbert, Domokos Bálint (Kovács Ákos). Csere: Balogh József Dániel, Berta Csaba, Molnár Zoltán, Komenda Levente, Madarász Olivér, Mráz Kevin. Vezetőedző: Tóth Mihály.

Gyulai Termál FC: Kertész Dániel, Göblyös Sándor, Wéber László, Zelenyányszki László (Szabó Péter), Zabari Dávid (Krajcsó Krisztián), Lestyán Lionel, Vörös Barnabás (Zádori Krisztián), Katona György (Szabó Csaba), Constantinescu Dan-Marius, Trescsula Máté, Szabó Zsombor. Csere: Krnács Richárd, Füstös Krisztián, Kolarovszki Martin, Kolarovszki Milán, Szántó Mihály. Vezetőedző: Ekker Attila.

 

 

A találkozót előzetesen úgy harangoztuk be, hogy két hasonló cipőben járó együttes találkozik egymással, hiszen mindkét alakulat két vereségének köszönhetően csúszott le magasabb pozíciójából. A szurkolók ennek megfelelően izgalmas csatára számíthattak a három pontért.

A csapatok hozták is az elvárásokat, a csapatok nyíltsisakos játékot felvállalva estek egymásnak. A gyulai oldalon Vörös Barnabás kezdte a kapura lövéseket, majd Wéber László távoli lövése és Szabó Zsombor két lehetősége ugrasztotta talpra a szurkolókat. A másik oldal sem tétlenkedett, a dabasi támadók is sorra befutottak a vendégkapu elé, Kertész Dánielnek már az első percekben szüksége volt kiváló reflexeire.

Mindkét együttes a támadás helyezte a hangsúlyt, ám míg a fürdővárosi gárda taktikusan építette fel helyzeteit, addig a hazai keret villámgyors kontrákkal készült bevenni ellenfele kapuját.

A 20. percben újabb gólszerzési lehetőség adódott a vendégcsapat előtt, Szabó Zsombor szögletét a dabasi kapus középre ütötte, Constantinescu Dan-Marius pedig kapásból kapura is küldte a levegőben szálló labdát, ám az elakadt a védőkben. A 24. percben volt a legnagyobb a gyulai nyomás, ekkor percekig a kapujához szögezte ellenfelét, sorra végezve el a szögleteket és a bedobásokat.

A szorításból kiszabaduló hazai gárda a 26. percben megszerezte a vezetést, az első lehetőséget még Kertész Dániel bravúrral védte, ám az ismétlést Kamarás György már átjuttatta a gólvonalon. 1-0.

A gyulai együttes a szünetig próbálta utolérni ellenfelét, itt Szabó Zsombor lövését lehet megemlíteni, az együttesek főként a mezőnyben vívtak parázs párharcokat egymással.

 

 

A második félidőre stabilizálta védelmét a gyulai együttes, ebből pedig a sebességet váltó támadók próbáltak veszélyes lehetőségeket építeni. Az egyre feszültebb légkörben futballozó együttesek a pályán sem finomkodtak, amelyet miatt hat kiosztott sárgalap és rengeteg kisebb-nagyobb fault tarkította a találkozót.

Az 53. percben pont egy ilyen szabálytalanságból született a vendégcsapat egyenlítő találata, amikor a nagy sebességgel robogó gyulai támadásból Trescsula Máté lépett a tizenhatoson belülre, a támadót a hazai hálóőr csak szabálytalanul tudta megállítani. A büntetőhöz Wéber László lépett oda, aki elemi erővel megszerezte csapata egyenlítő gólját. 1-1.

A folytatásban egyre hevesebbé vált a játék, a szurkolók pedig a játékvezetők szinte minden megmozdulását éles kritikával illették. A csapatok próbálták megszerezni a győzelmet jelentő találatot, ám vagy a védők tették a dolgukat, vagy a kapusok vetettek véget a próbálkozásoknak. A 64. percben Wéber László megmozdulását látták szabálytalannak a döntnökök, a megítélt büntetőt azonban az ihletett formában védő Kertész Dániel hárítani tudta.

A hátralévő időben még magasabbra hágott a találkozó hevessége, folyamatosak voltak a játékmegszakítások. Mindkét szurkolótábor űzte, hajtotta fiait. Az utolsó percekben a gyulai együttes gyakorolt nagyobb nyomást ellenfelére, ám egyik csapat sem tudott már újabb gólt szerezni, így a felek megosztoztak a pontokon.

 

 

A Gyulai Termál FC csapata a tabella harmadik helyéről várhatja az utolsókét bajnoki fordulót, három pont távolságra az azonos pontszámmal második helyen álló Monor SE és az éllovas ESMTK mögött.  A fürdővárosi gárda a következő fordulóban a Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. gárdájához utazik, amely után hazai pályán a Vasas FC II. ellen zárja a 2025-ös esztendőt.

További programok »

Itthon

Átadták a battonyai román iskola és óvoda megújult udvarát

Soltész Miklós államtitkár jelenlétében adták át a battonyai Magdu Lucian Román Általános Iskola és Óvoda teljesen megújult óvodai udvarát. A mintegy 50 gyermeket szolgáló udvarban az óvodások színvonalas és biztonságos körülmények között fejlődhetnek a továbbiakban.
2025. december 4. 15:40
FEL