Győri győzelem a gyulai Futsal Diákolimpia Országos Döntőjén

2020. február 16. 16:06 | Papp Ádám Sándor

Hétvégén Gyula adott otthont a Futsal IV. Korcsoport Diákolimpia Országos Döntőjének.

Két napon keresztül gurult a labda a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban és Göndöcs - Don Bosco Sportcsarnokban, Gyulán. Kónya István alpolgármester elmondta: bízik abban, hogy a torna tovább növeli a labdarúgást és a futsalt kedvelő és játszó fiatalok számát a fürdővárosban.

– Óriási megtiszteltetés számunkra, hogy városunkban rendezik meg a megmérettetést. Ez már a harmadik esztendő, hogy Országos Diákolimpiai Döntő otthona Gyula. Városunkban rendkívül népszerű sport a futball, tizenkét utánpótlás korcsoportunk van, akik hétről-hétre készülnek a bajnoki fordulókra. Továbbá városunk büszkélkedhet egy nagyon jó és sikeres futsal csapattal, az Amazonokkal. Úgy gondolom, hogy a diákolimpia döntője tovább erősítheti a labdarugást és futsalt kedvelő emberek számát – tette hozzá az alpolgármester.

Dr. Erdős Dániel, a Magyar Diáksport Szövetség ügyvezető igazgatója kifejtette: a futsal az egyik legnépszerűbb csapatsportág a diákok körében, hiszen a labdarúgás egyik válfaja is egyben. 

– Ezt a sportágat játszák a legnagyobb számban a gyerekek és előszeretettel indulnak az iskolák csapatai a különféle megmérettettésen. Idén például csak az általános iskolás korosztályban több, mint 740 csapat nevezett, amely valóban népes mezőnyre reflektál. Itt az országos döntőben a tizenkét legjobb csapata vesz részt, tehát valóban az elit. Sokan közülük igazolt sportolók, futballisták, akik egyesületi szinten is játszanak – emelte ki az ügyvezető igazgató.

A szombati csoportmérkőzések után vasárnap a helyosztók következtek. A mezőny erőssége miatt akár egyetlen apró hiba végzetes lehetett a csapatok számára. A rendező várost képviselő Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium végül a középmezőnyben, a 7. helyen végzett.

A bronzmérkőzést a budapesti és a debreceni együttes vívta, amelyet 1:2 arányban utóbbi csapat nyert meg. A döntőben két megállíthatatlannak tűnő gárda találkozott: a felcsúti Endresz György Általános Iskola és a Győri Fekete István Általános Iskola. A fináléban többet birtokolta a labdát a Felcsút, beszorítva ezzel ellenfelüket saját kapuja elé. Erre azonban láthatóan számított a győri csapat, hiszen kőkemény védekezésre és gyors ellentámadásra alapoztak, amelynek meg is lett az eredménye: 5:1-re diadalmaskodott a sárga mezes Győr, így ők vihették haza az aranyérmet.

 

A Futsal IV. Korcsoport Diákolimpia Országos Döntőjének végeredménye:

1. Győr Győr-M-S I Győri Fekete István Általános Iskola
2. Felcsút Fejér Endresz György Általános Iskola
3. Debrecen Hajdú-Bihar I Szent József Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium
4. Budapest XVIII Budapest I Gloriett Sportiskolai Általános Iskola
5. Kisvárda Szabolcs-Szatmár-B I Somogyi Rezső Általános Iskola
6. Mosonmagyaróvár Győr-M-S II Mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium
7. Gyula Békés I Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
8. Tarpa Szabolcs-Szatmár-B II Tarpai Esze Tamás Általános Iskola
9. Miskolc Borsod-A-Z I Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium
10. Kaposvár Somogy I Kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium
11. Egervár Zala I Egervári László Általános Iskola
12. Kiskőrös Bács-Kiskun II Kiskőrösi Bem József Általános Iskola

 

A Győri Fekete István Általános Iskola csapata vitte haza az aranyérmet. Fotó: Papp Ádám / behir.hu

A Győri Fekete István Általános Iskola csapata vitte haza az aranyérmet. Fotó: Papp Ádám / behir.hu

További programok »

FEL