Aznap Piroska napra ébredtünk. Miután volt egy Piroska a nézők közt, Veres Krisztina, az intézmény vezetője felköszöntötte őt. Máthé Feri azonban már nem merte bevállalni, hogy elénekli az Isten véled, édes Piroskám! című Aradszky László dalt. Stílszerűen azzal magyarázta, maximum csak úgy tud énekelni, ahogy Woody Allen a tus alatt szokott. (Előre is elnézést, ha ezt a nótát most beletettem valaki fülkagylójába.)
Máthé Feri a felvezetőiben általában látványosabban meséli el a soron következő kultikus mozikat, mint maga a vászon. Itt talán tehetünk egy kis kivételt. Mármint a vizualitás esetében. Ugyanis Kubrick májsztró maga is nagy fotográfus (már 17 évesen a Look magazinnak külsőzött).
– Általában a jó filmekre az a jellemző, ha nem is értjük a szöveget, a jó képek sok mindent elmondanak – jegyezte meg. – A rendező élete végéig folyton kísérletezett; többek között az első filmjeinél a fényképezőgépe optikáját szerelte fel a kamerára. Így minden beállítás olyan, mint egy gyönyörűen fotografált kópia.
Kubrick az első, az 1953-ben készült filmjéhez apósától 50 ezer dollár kért kölcsön. Noha a Félelem és vágyat kilenc nap alatt forgatta le, mégis idő előtt elúszott az összeg. Többek között nem számolt azzal, hogy a filmzené(szeke)t is ki kell fizetnie.
A végösszeg 70 ezerre rúgott, a színészek pedig meg sem kapták a gázsijukat. Az már csak részletkérés, hogy addig sosem filmezett – csak moziba járt és fényképzett. Majd egy forgalmazó 50 ezerért megvásárolta a filmet, de akkor nem mutatták be. Illetve csak akkor vették elő, miután már világhírű rendezővé vált.
Mégis, két év múlva vakmerően, de már egy kicsit felkészültebben belevágott A gyilkos csókjába. A debütáló filmje stábjából egyedül csak Frank Silvera – aki Marlon Brandóval egy padban tanult – követte vakon. „OK., Stanley, elvállalom ezt a filmet is” – bíztatta a filmipar leendő fenegyerekét. A forgatókönyvbe Howard Sackler is besegített.
– Itt már biztosra ment – fűzte hozzá Máthé Feri –, nem művészfilmet, hanem bűnügyi filmet, azaz film noirt készített. Anyagi megfontolásokból több felvétel a saját szobájában készült. A munkát egy nagyon híres operatőr vállalta el, aki nem más, mint Stanley Kubrick, de a rendezés mellett ő volt a vágó is.
Nem sokkal később Kirk Douglas megnézte a filmjeit és határozottan kijelentette, hogy ez a fiatalember egy zseni, így egyre több stúdiót hálózott be. Majd a nagy áttörést az 1957-es Dicsőség ösvényei jelentette számára. Természetesen itt már Douglas a főszereplő.
Kubrick később, amikor kezdett „nagy” lenni, határozottam kijelentette: „Nem szeretem az európai filmeket és utálom Hollywoodot, én Stanley Kubrick filmeket akarok készíteni. Azt akarom, ha valaki beül a filmemre, akkor az én szememmel nézze a mozit”.
***
A Kubrick legendához hozzátartozik még ez a vicc:
Spielberg meghal és a mennybe jut. Igyekezne a paradicsomba, de egy tábla állja az útját: Filmrendezőknek tilos a bemenet! Bekukucskál és látja, hogy ott biciklizik egy szakállas, kopott alak, foltos kordnadrágban és elnyűtt tornacipőben. „Nem Stanley Kubrick ez?” – kérdezi Spilberg felháborodottan. Szent Péter zavartan feleli: „Nem, ez az Isten, csak Kubricknak képzeli magát”.
