Herczeg Tamás elmondta, borzasztó ami tegnap este Párizsban történt és ép emberi értelemmel az sem fogható föl, hogy addig amíg a világ jó érzésű népe gyászol, azok akik magukra vállalták a terrorcselekményt - és a szimpatizánsaik - tort ülnek és diadalmámorban úsznak, ők ezt egy nyertes csatának, sőt csodának könyvelik el.
A tanácsnok hozzátette:
- Azért jöttünk ide, hogy emlékezzünk, gyászoljunk, gyertyát gyújtsunk, amelyek nem csak az elhunytak emlékére égnek, hanem az európai kultúráért is.
A szervező azért ezt a helyszínt választotta mert Nagy Imre sorsa, élete, neve a szabadságot szimbolizálja, az európai értékek közül pedig az egyik legfontosabb a szabadság a másik pedig a szolidaritás.
A szörnyű események miatt Magyarország kormánya vasárnapra nemzeti gyásznapot hirdetett.
Horváth Szabolcs