Gyermekek rajzpályázataiból nyílt kiállítás Battonyán

2020. január 21. 18:07 | Hidvégi Dávid

Az én falum, az én városom címmel pályázhattak gyermekek egy országos rajzversenyre. A legjobbakat a battonyai Molnár C. Pál Múzeumban díjazták, ahol az alkotásokat kiállították.

Az országos rajzpályázaton négy korcsoportban huszonegy pályamunkát honoráltak. Azért a Molnár C. Pál Múzeumban adtak teret a kiállításnak, mert ezzel is szeretnének emléket állítani a festőművésznek, akinek művei megtalálhatóak az emlékház falain. A Battonyai Városi Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója elmondta: Molnár C. Pál születésének 125. évfordulóján egy könyvet is bemutattak.

– Az alkotó Battonyának azért bír nagy jelentőséggel, mert nagyon termékeny volt és vitte a város hírét. Összekapcsolható a településünk az ő munkásságával, hiszen itt született – fogalmazott Dr. Palkó Lajosné.

Battonya polgármestere kiemelte, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával jöhetett létre a rajzverseny. Boros Csaba hozzátette: büszkék arra, hogy az ország minden szegletéből ilyen sok pályaművet kaptak. A Nádasdi Kamilla Nagycsaládosokért, Hátrányos Helyzetű Nagycsaládosokért Alapítvány alapítója hangsúlyozta, hogy már 2018-ban is hirdettek rajzpályázatot. Nádasdi Zoltánné elmondta, hogy Békés megyéből tizenegy iskola pályázott, amelyben kétszáztizenegy diák vett részt.

További programok »

FEL