Gyermekbénulás - járást segítő eszközt adott a Rotary egy orosházi túlélőnek

2020. június 20. 17:29 | behir.hu

Járványos gyermekbénulás. A betegség, ami a felnőttkort is megkeseríti. Gyógymód nincs, a hangsúly a megelőzésen és az utógondozáson van. Ez utóbbiban segítenek világszerte a Rotary Clubok.

Andula Sándor 1958-ban született, majd az egy évvel későbbi gyermekbénulás járványban megfertőzte a polio enterovírus, amitől bal lába részlegesen lebénult. 3 éves korában Budapesten megoperálták és a műtét olyan jól sikerült, hogy serdülő és ifi korában még aktívan focizini is tudott, kapusként kergette őrületbe a csatárokat. A polio vírus okozta betegség azonban alattomos, hiszen felnőtt korban bármikor visszatérhet. Nem volt ez másként Sándornál sem.

– Egészen 2001-ig viszonylag normális életminőségben éltem, rendesen tudtam használni a lábam, normál cipőben jártam. Ekkor azonban lassú, de biztos állapotromlás kezdődött, mára pedig szinte használhatatlan lett a bal lábam, nagyon nehéz a közlekedés – fogalmaz Andula Sándor. 

Itt jött a képbe a Rotary. A szervezet ugyanis célul tűzte ki, hogy a gyermekbénulást minél előbb eltüntessék a földről, ehhez pedig jelentős anyagi támogatást is biztosítanak. A kampányban az összes olyan ország részt vesz, ahol van Rotary Club, így az orosháziaknak is jutott feladat.

– Szerencsére a gyermekbénulás Európából már eltűnt, azonban sokan élnek közöttünk, akiket korábbi betegségük okán érint ez a probléma, nekik segítünk. Így sikerült megtalálnunk Andula urat, akinek a Magyar District kormányzója, Kézdi László támogatásával 200 ezer forint értékben gyártattunk egy boka alsó lábszár ortézist, emellett pedig vásároltunk egy erős bakancsot és olyan eszközöket, amik segítik a járását – ismerteti a hátteret Lászik Gábor.

Az RC Orosháza elnöke hivatalosan június 10-én adta át a támogatásról szóló oklevelet, ahol meg is nézhettük az elkészült ortézist.

– A protektor stabilan rögzíti a lábam és megkönnyíti a járást. Kellett pár nap, mire megszoktam, de most már nagyon jól működik, szinte teljes értékű munkát tudok végezni – mondta boldogan Sándor.

További programok »

FEL