– Két nagyszerű jelölt pályázott a Csabagyöngye igazgatói székére. Két jól átgondolt, meggyőző koncepciót tettek elénk, így közülük nem lehetett rosszul választani. Mint ismert, Varga Anna győzött és ezzel kapcsolatban üzenem Forczek Győzőnek, hogy ne legyen csalódott és tartson ki az álma, víziója mellett. A pályázatoknak voltak sarkalatos pontjaik, de nem mondanak egymásnak ellent. Amennyiben Varga Annával harmonikus kapcsolatot tud kialakítani az igazgatóhelyettes, Forczek Győző, akkor rengeteg elképzelését ő is meg tudja valósítani – fogalmazott Gyebnár Dávid, a Mi Hazánk Mozgalom önkormányzati képviselője, majd kiemelte: a békéscsabaiak érdeke, hogy jól működjön az intézmény, melyhez véleménye szerint szükség van a két jelölt együttműködésére. A képviselő ezt követően gratulált Varga Annának.
Gyebnár Dávid hangsúlyozta, hogy az elsivatagosodás irányába tart az Alföld és arról is beszélt, hogy ennek kapcsán szükség van egy felelős vízgazdálkodás és vízmegtartás kidolgozására.
– Örülök, hogy Békéscsaba városa az elsők között értette meg ennek fontosságát és dolgozott ki egy megfelelő, átfogó vízmegtartási és vízgazdálkodási koncepciót, amit a jövőben kiindulópontként használhatunk. Reménykedünk benne, hogy ezáltal sikerül, ha nem is gátat szabni, de valamennyire lassítani a folyamatokat – folytatta a képviselő.
Gyebnár Dávid a közgyűlésen arra hívta fel a figyelmet, hogy ugyan nincs könnyű helyzetben a város, de örömmel fogadta az előterjesztést, miszerint 3 millió forinttal támogatnák a parajdi katasztófa miatt bajbajutottakat. A képviselő testvérvárosi kapcsolat kezdeményezését is javasolta.
Gyebnár Dávid kiemelte, hogy a Pátria Békéscsaba képviselői kivonultak a kérdéses napirendi pont vitája és szavazása előtt, mint mondta, ezt nem tudta hová tenni, majd visszaemlékezett, hogy a Pátria képviselői nemmel szavaztak azon előterjesztésére, hogy vonják el, vagy csökkentsék a helyi roma önkormányzat támogatását, akik véleménye szerint „nem nyújtják azt teljesítményt, ami alapján a támogatást kiérdemelnék".
– A Pátria képviselői úgy gondolták, hogy a roma önkormányzatnak ez az összeg jár, most pedig, amikor egyszeri 3 millió forintról kell dönteni, kivonultak – mondta.