Gulyás: Májusban még digitális lesz az oktatás

2020. április 30. 11:09 | Varga Diána

Szigorú menetrend mellett újraindítható az élet – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön, a Kormányinfón. A tárcavezető a vidéki szigorítások enyhítéséről is beszélt, ahogy arra is kitért, hogy a következő hónapban még nem nyitnak ki az iskolák.

Mivel Magyarországon még nem áll rendelkezésre a vírus elleni vakcina, hosszabb távon kell védekezni – jegyezte meg Gulyás Gergely. A miniszter szerint az elmúlt 50 nap megfeszített munkájának köszönhetően a felkészültség hazánkban világviszonylatban is kedvezőnek mondható, a fertőzöttek száma viszonylag alacsony, a területi különbségek azonban jelentősek. Éppen ezért döntött a kormány úgy, hogy fokozatosan, szigorú menetrend mellett indítják újra az életet az országban. 

Mint mondta, továbbra is kiemelten figyelni kell az idősek biztonságára, emellett arra hívta fel a figyelmet, hogy a fertőzöttek hetven százaléka Budapesten és Pest megyében található, ezért itt indokolt a korlátozások fenntartása. Ismét megerősítette, hogy a hétvégétől az ország négy orvosképzőjének összefogásával reprezentatív tesztelés kezdődik, ami választ ad arra, hogy az országban hányan estek már át a betegségen. Ezenkívül a kormány arról is döntött, hogy a kórházból kimenő és bejövő betegeket kötelezően kell tesztelni, ahogy az idős otthonok valamennyi dolgozóját is.

A kancelláriaminiszter rámutatott: elsősorban vidéken lesznek változtatások május 4-étől, bár országszerte továbbra is csak a legszükségesebb esetben hagyhatja el a lakosság az otthonát. Az idősek számára biztosított délelőtti vásárlási idő továbbra is csak számukra biztosított; vásárlás közben az ország valamennyi pontján kötelezően el kell takarni az arcot, ahogyan a tömegközlekedésen is; ezen felül a kormány azt kéri, hogy mindenki tartsa be a másfél méteres védőtávolságot a fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében.

 

Májusban még zárva tartanak az iskolák; kinyithatnak az éttermek, kávézók teraszai

Az iskolákat továbbra sem nyitják ki, így májusban még biztosan digitális tanrendben tanulnak a diákok. A miniszter kérdésre azt mondta, hogy június másodikáig ez még biztosan így marad. Továbbra is marad az ingyenes parkolás, hogy minél kevesebben vegyék igénybe a tömegközlekedést. A rendezvényekkel kapcsolatos korlátozások augusztus 15-ig fennálnak, vagyis 500 főnél nagyobb tömegrendezvényt nem lehet tartani.

Május 4-étől engedélyezett lesz az éttermek, szállodák, kávézók kerthelyiségben és teraszokon való nyitvatartása, a 65 éven felüliek vásárlására vonatkozó szabályainak további fenntartása mellett, a strandok és a szabadtéri fürdők, állatkertek, szabadtéri múzeumok is kinyithatnak, vagyis minden olyan hely, amely esetén nem zárt térben tartózkodnak az emberek. 

A  profi, amatőr és tömegsport esetében engedélyezik az edzést és a zártkörű mérkőzéseket; az esküvők, temetések, istentiszteletek, szentmisék esetében a korábbi szabályok szerint, a védőtávolság betartásával megtarthatók az alkalmak. 

A magánegészségügyben a korlátozásokat feloldják, az ezzel kapcsolatos rendelet rövidesen meg fog jelenni. Hétfőtől adatközlés is változik: a megbetegedésekre és a halálozásokra vonatkozó adatokat külön is közlik Budapesten és a leginkább érintett járások tekintetében.

További programok »

FEL