Gulyás Gergely: Ki akarunk maradni a háborúból

2024. május 9. 11:52 | Mikóczy Erika

Csütörtökön délelőtt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő adott tájékoztatást a kormányinfón a kormány legutóbbi üléséről. A háborús helyzet elemzése, a kínai elnök látogatása, a GDP és a CSOK Plusz is szóba került.

Gulyás Gergely elmondta, hogy tegnapi ülésén a kormány elemezte a háborús helyzetet. Kiemelte, hogy újabb és újabb részletek derülnek ki azokról a NATO-tervekről, amelyek a háborúba való közvetlen beavatkozás veszélyével járnak.

 

„A háborúnak eddig mintegy nyolcszázezer áldozata van”

 

– Amit pillanatnyilag a NATO ukrán missziójáról tudunk, hogy az a fegyverszállítások koordinációját és fegyveres katonai kiképzést is jelentene. Emellett 100 milliárd dollárt kívánnak fordítani a következő öt évben a háborúra és Ukrajna támogatására. Aggasztó, hogy eszerint a háború ötéves elhúzódásával számolnak, és valamennyi NATO-tagország részvételét szükségesnek tartják – közölte Gulyás Gergely.

A miniszter leszögezte, hogy a magyar kormány álláspontja e tekintetben továbbra is egyértelmű: ki akarunk maradni a háborúból, nem kívánunk részt venni a NATO misszióban, a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy ne kelljen magyar katonákat Ukrajnába küldeni. Hangsúlyozta, hogy a háborúnak eddig mintegy nyolcszázezer áldozata van – azt szorgalmazzák, hogy a NATO is mielőbbi béketárgyalásokat kezdeményezzen, ne avatkozzon bele ebbe a konfliktusba.

– A magyar haderőt meg kell erősítenünk, hogy Magyarország garantálni tudja a saját állampolgárainak és a NATO egészének is a békét. Nem szabad olyan akciókba bocsátkozni, amelyek a világháború kitörésének a veszélyével járnak az atomhatalmak között – tette hozzá Gulyás Gergely.

 

„Magyarország érdeke, hogy minél több kínai beruházás érkezzen ide”

 

A miniszter beszélt arról, hogy jelenleg éppen itt tartózkodik Hszi Csin-ping kínai elnök, aki két európai fővárosba, Párizsba és Budapestre látogat el.

– A látogatásnak elsősorban a gazdasági jelentősége emelendő ki. Utoljára 20 évvel ezelőtt volt itt kínai elnök. Ha megnézzük, hogy két évtized alatt Kína honnan, hová jutott, látható, hogy míg 2005-ben az Európai Unió GDP-jének kevesebb, mint egyötöde volt a kínai GDP, ma pedig megelőzi Kína az EU teljes GDP-jét. Ez az ország óriási utat járt be a gazdasági fejlődés tekintetében: ma a világ GDP-jének 18 százalékát állítja elő – sorolta Gulyás Gergely, hozzátéve, hogy a világ 500 legnagyobb vállalata közül ma 135 van Kína területén.

Mint mondta, Magyarország érdeke, hogy minél több kínai beruházás érkezzen ide, szeretnének olyan előnyös üzleteket kötni, amelyek mindkét fél számára jók. Olyan területeken kívánnak együttműködni Kínával, ahol ők a csúcstechnológiát képviselik a világban.

 

„Idén 2,5 százalékos GDP-növekedés várható”

 

Gulyás Gergely beszélt arról, hogy tegnapi ülésén a kormány a gazdasági helyzetet is áttekintette.

– A 2023-as évben a legfontosabb a háborús infláció letörése volt, amely sikerrel járt: idén márciusra 3,6 százalékra szorult vissza az infláció. A 2024-es év a növekedés újraindításának az éve lesz. Ha az első negyedéves adatokat nézzük, elmondhatjuk, hogy ez a célkitűzés valóra vált, viszont a háborús környezet a növekedést egész Európában visszaveti. Az első negyedéves GDP éves alapon 1,7 százalékkal, az előző negyedévhez képest 0,8 százalékkal nőtt, és ezzel az unió éllovasai közé tartozunk – jegyezte meg miniszter, hozzátéve, hogy idén a 2,5 százalékos, jövőre pedig a 4,1 százalékos GDP-növekedés is reális lehet.

 

CSOK Plusz: eddig már 1400 családnak ítélték meg

 

Vitályos Eszter arról nyújtott tájékoztatást, hogyan alakult a CSOK Plusz igénylése az év első négy hónapjában.

– A kormány a családok megsegítésére január 1-jétől bevezette a CSOK Pluszt, ami minden eddiginél nagyobb támogatást nyújt a gyermeket vállaló házaspárok otthonteremtéséhez. A kedvezményes hitelt nagyon nagy érdeklődés övezi, több mint 3100 család érdeklődött már eddig ez iránt, a már befogadott kölcsönkérelmek összege pedig meghaladja a 83 milliárd forintot. Március végéig több mint 1400 családnak már meg is ítélték a hitelt, több mint 35 milliárd forint értékben – sorolta a szóvivő, hozzátéve, hogy erről bővebben a csalad.hu oldalon olvashatnak az érdeklődők.

Vitályos Eszter beszélt továbbá az otthon-felújítási programról, amelyre június 3-ától lehet majd jelentkezni.  

További programok »

FEL