Gregor Laci győzött és Pap Csilla 4. lett Split-ben

2018. február 28. 13:30 | behir.hu

A már 18. alkalommal megrendezett spliti nemzetközi félmaratoni verseny nem fogadta igazán kegyébe a több mint ezer fős nemzetközi mezőnyt. A tengerpart, pálmafák között a szakadatlan hóesés és hideg szél nehezítette és keményítette meg a mezőny futását.

Gregor Laci győzelme és Pap Csilla 4. helye után Csilla így számolt be a versenyről:

„Horvátországban Split-ben álltunk rajthoz a hétvégén. Jól felkészültnek éreztük magunkat, már vártuk nagyon a küzdelmet. Bár meg kell vallani mind a ketten nagyon izgatottak voltunk, hiszen a mezőny, a rajtlista alapján erősnek bizonyult. A szervezők hét olimpikont is meghívtak a versenyre. A hölgyek mezőnye kifejezetten erős volt, így a hat olimpikon között a 4. helyet szereztem meg, egyéni csúccsal. (1:20:53) Laci a versenyt megelőző hetekben szerzett sérülései ellenére, az első helyen ért célba, fényes győzelemmel (1:09:46). A versenyt végig irányítva, de szoros küzdelemben nyert, az olasz futó előtt. Úgy gondolom sikeres versennyel zártuk mind a ketten a hétvégét."

További programok »

Sport

Nagy csatában fordított a Csaba a remekül küzdő Érd ellen

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE sokáig hátrányban volt, azonban az utolsó negyedórában fordított és 30–26-ra nyert az Érd ellen a női kézilabda NB I/B 13. fordulójában. A liláknál Kiss-Walfisch Mercédesz egy ütközés után fejsérülést szenvedett, de visszatérhetett a pályára és összesen hét góllal járult hozzá a sikerhez.
2026. január 17. 20:44
FEL