Kora tavaszi sétáinkon, vagy kertünkben üldögélve az éneklő madárvilág mellett, más élőlények mozgóládására is felfigyelhetünk. Téli, lehűlt állapotukból a melegedő idő és a tavaszi esők hatására felébrednek kétéltű- és hüllőfajaink.
Esténként a lámpafényben Arany János szavaival élve “…Lomha földi békák szanaszét görögnek…”, vagyis lassan battyogó zöld varangyokra bukkanhatunk, s a felmelegedő, száraz gyepeken, farakások szegélyén, erdőszéleken napozó fürge gyíkokkal találkozhatunk. A szárazföldi életet folytató kétéltűek és hüllők, – előbbiek közül a gőték, varangyok, ásóbékák, erdei békák, levelibékák – a föld alatt, vagy épületek repedéseiben, pincékben, kövek, farönkök alatt élik túl a nehéz időket. A hüllők közül a fürge gyík mellett így tesz a vízisikló is, mely nevével ellentétben gyakorta “elkóborol” a vizek mellől, s a téli időszakot is csoportosan, a szárazföldön vészeli át.
A “vízibékák”, vagyis az unkák, mocsári és tavi békák, kecskebékák, valamint az erősen vízhez kötődő mocsári teknősök vizes élőhelyeken, vízben, iszapban telelnek ki.
Készülődik már a “nagy menetelés”, amikor is gőte- és békafajok példányai százával, ezrével igyekeznek vízzel borított nász- és egyben petézőhelyeik felé.
Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park
