Ezt most valójában le se merem írni, mert legközelebb nem biztos, hogy beengednek a Gyöngyikébe, de egy ülős koncert általában passzivitással van egy koncertre. (A buli után Geszti Péter is elmondta, hogy már a második nótánál úgy látta, egy csomóan felugranának a székükből.)
Általában egy hangverseny előtt tisztázni kell, hogy milyen feltételek mellett lehet fotózni. Valamelyik előadó csak az első három számig engedi, más kiköti, hogy alulról(?) nem szabad, olyan is akad, aki – a mobilok korszakában – problémázik. De itt világbéke volt. Később, amikor már a szájában voltunk, amikor már mindenki táncolt, kiderült, igazi kameraérzékeny a fazon.
(Vagesz a pizsije – Fotó: behir.hu/Such Tamás)
„Hogy tetszik az új pizsamán?” – kérdezte a második dalt követően. Addig nem beszélt. Már megijedtem, hogy visszafogja a géppuskaszáját. Miközben később olyan is előfordult, hogy többet mesélt a dolgok mikéntjeiről, mint a következő nóta hossza volt.
Amúgy nagyon érdekes, Magyarországon három olyan rém népszerű és termékeny szövegíró (Hobo, Sziámi és ő) él, akik idővel gondoltak egy merészet, és a sok-sok leütés után mikrofont is ragadtak. (Ez alól kivételt képez S. Nagy István és Horváth Attila, aki többek között megannyi Korál szám szövegét szerezte.)
Geszti például jelenleg egyszemélyben (persze egy bitang zenekarral a hátán) legalább olyan sikeres, mint az „ex-anyazenekara”, az Első Emelet a nyolcvanas években volt. Ehhez egy komplex veleszületett adottság szükségeltetik: jó duma, erős orr a kiváló zenei stílus kiválasztásához és egy mosolygós kiállás.
(Amikor már kinőtte a nagyszínpadot – Fotó: behir.hu/Such Tamás)
A pizsis kérdést követően nyomban megkérdezte, hogy „Ki az, aki szeretne táncolni?”, őrült nagy visítás volt a válasz. Majd megnyugtatta az első sorban ülőket, hogy ez csak a muri végén fog kiteljesedni.
„Mindannyian azért jöttünk – folytatta –, hogy ne azzal foglalkozzunk, hogy mennyi az euró, amikor idejöttünk, mert úgyis több lesz, mire hazaérünk… Hanem, hogy jól érezzük magunkat. (…) Kemény ez a Békéscsaba, máskor is jövünk!” (Itt már gyújtóponton a hangulat.)
Egész idő alatt a plafonon volt a show. Persze jöttek is ezerrel a klasszikus Rapülők, Jazz+Az, Gringo Sztár és a Létvágy slágerek, ám az új daloknál olyan trükköt vetett be, hogy a refréneket betanította a közönséggel. (Miközben egész idő alatt nagyon komoly animáció futott végig a háttérben.)
(Nemcsak egy szimpla árnyékzenekar állt mögötte – Fotó: behir.hu/Such Tamás)
Az LGT minirepertoár a Ringasd el magad! és a Nem adom fel! mellett az Embertelen dallal bővült – persze a Geszti-labor szerint: a mag némileg hasonlatos az eredetivel, a hasadást viszont Peti rapje váltotta ki.
Felvezetőiben számtalanszor a körülöttünk zajló korrajzot (a már említett euro, infláció, fűtés, osztálytalálkozó stb.) skiccelte le, amit majd elő is adott. Az egyik ilyen csúcs kiteljesedés Sting English Man in NY átirata, a Hungarian Europe volt. A gyönyörű klarinét vezérszólamát a billentyűs játszotta, még klezmeresebb volt az összhatás. A dalt egyébként 2015-ben szerezte (át), amikor elég sokan elköltöztek hazánkból. Hozzátette, ha a zenész barátai is elmennek, akkor van egy kis córesz.
A Sa la la la héj! Sa la la la hó!, azaz a Pálinka Sunrize előtt megjegyezte, a számot lenyúlta egy Kossuth-díjas előadóművész. Ez van. És akkor a Szabadulj fel!-nél valóban elszabadult a pokol. Peti varázsütésére mindenki a deszkák előtt lejtett. Repedezett a padló. (Mint amikor a nyolcvanas években a Kacsatánc gyakorlásától majdnem leszakadt a Balassi emelete.) Még a jó öreg ifiház is csettintve fordult egyet nyughelyén.
Galéria
A ráadás az Embertelen dal volt, és végül a nagysikerű Pál utcai fiúk című musicalből, a Mi vagyunk a Grund örökérvényével bontottak színpadot.
Teljesen még nem volt vége a történésnek. Egy jó negyedóra múlva kint, a folyosón dedikált, szelfizett, örült, ölelt. Többször is elmondta, hogy nagyon-nagyon jól érezték magukat.
***
1999-ben, amikor a Jazz+Az-zal Csabán játszottak, a Békés Megyei Naptól egyszerre két kollégám készített vele interjút. (Állítólag Geszti géppuska nyelve miatt, mármint ketten hátha könnyebben követik a szózuhatagjait.) Ott volt egy rádiós szakember is, akinek nagyon tetszett a beszélgetés és kölcsönkérte tőlük a hanganyagot. Az újságírók pediglen szívesen átadták, mert a hétvégi lapszámba tervezték az anyagot. Szóval a rádiós elvitte, de kollégáim sosem kapták vissza. Eltűnt a cucc.
(Valószínű, séróból dobták össze a cikket.)
