Geszt újra a térképen

2016. október 29. 16:21 | Zsíros András

Új óvoda, iskola, konyha és étkező épül Geszten. A határmenti zsákfaluban azután kezdődhetett meg az építkezés, hogy az állam megvette az önkormányzattól a településen álló, felújításra szoruló kastélyt, ami egykor a Tisza család birtokában állt. Jelenleg még itt működik az iskola és az óvoda. A tervek szerint jövő május végére felépülő, új épület alapkövét pénteken tették le.

 

2014 októberében indult meg a folyamat, amely most ért véget. Így Geszt – szimbolikus értelemben – újra felkerül az ország térképére.

– Olyan fejlesztések történnek ebben a faluban, amely egyértelműen azt jelenti, hogy érdemes itt helyben maradni, érdemes a fiataloknak itt a jövőt tervezni. Az óvoda, iskola már adott a jövő tervezéséhez, ehhez még munkahely kell és teljes a kép – mondta Puskás Imre, kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkár.

Az iskola és óvoda mellett bölcsődével is készülnek bővíteni a leendő komplexumot. Többek között ezt is tartalmazzák azok a fejlesztési elképzelések, amikre a KBC-n keresztül nyújtott be pályázatot az önkormányzat.

Görgényi Ernő, a KBC Békés Megyei Települések Fejlesztéséért Nonprofit Kft. elnöke szerint nem fejlődhet úgy az ország, a megye, ha virágzó városok mellett és körül pusztuló falvak vannak. Csak akkor léphetünk előre, ha a fejlődő városok mellett gyarapodó és szépülő kistelepüléseket láthatunk.

Puskás Imre helyettes államtitkár és Kovács József országgyűlési képviselő közösen helyeztek el egy időkapszulát az új épületegyüttes alapkövében.

Gajda Róbert kormánymegbízott szerint Geszt a megye egyik leghíresebb települése, hiszen a Tisza családon keresztül két miniszterelnököt is adtak Magyarországnak.

Sajnos az elmúlt évtizedekben az ő történelmi hagyatékukat nem tudtuk olyan mértékben gondozni – és itt most nem csak Békés megyéről beszélek, hanem ezt országos szinten gondolom –, ahogy ők ezt megérdemelték volna. Ezért én nagyon boldog vagyok, és tényleg örömömet tudom kifejezni, hogy a geszti kastélyt, ami a Tiszák kastélya volt, a magyar állam részéről egy vételi szándék érkezett be, és ez a megvásárlás már meg is történt – hangsúlyozta Gajda Róbert, a Békés Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja.

Ezzel lehetővé vált a kastély felújítása is, ami a település turisztikai irányú fejlesztéseinek legfontosabb állomása. De már a most megkezdett építkezés is tartalmazza ezt a célt, hiszen a tetőtérben hat apartmant is kialakítanak majd, ami szálláshelyként működhet.

– Jelenleg a településen van már 25 férőhelyes szálláshelyünk, ezt szeretnénk bővíteni, arra készülve, hogy a közeljövőben a meglévő turizmusunkat fejleszteni tudjuk. Valamint folyamatosan azon dolgozunk, hogy az itt élő lakosoknak helyben legyen munkalehetősége, így több pici üzemet már kialakítottunk. Ezek varroda, asztalosműhely, házitészta-készítő üzem. – mondta Fábián Zsuzsanna, Geszt polgármestere.

A munkálatok tehát megkezdődtek, amivel a tervek szerint jövő őszre készülhetnek el a szakemberek. Az új iskola, óvoda, konyha és étkező itt Geszten több mint 200 gyermek ellátásáról gondoskodhat majd a jövőben.

FEL