A gerlai Süni csoportban is kreatívkodtak a gyerekek

2023. február 17. 18:52 | Csiffáry Zsuzsanna

Javában zajlik a farsang az oktatási intézményekben. A mulatságok és népünnepélyek időszakában a kézműveskedés is kiemelt szerepet kap.

A gerlai Jázmin Utcai Óvodában a napokban a farsangi időszakról beszélgettek az óvodásokkal és az első osztályos diákokkal a pedagógusok.  A kicsik és a nagyok a kreatív foglalkozáson bohócot készítettek el, amelyben a felnőttek segítettek. A farsangi időszak egyik kulcsfigurájának megalkotáshoz, papírtányért, előre kivágott színes virágokat és lufit használtak. 

Szűcs Dániel Sándor a Süni csoport óvodása a behirnek elmondta, hogy farsang idején otthon a családdal közösen szoktak rajzolni, amit kitesznek a hűtőre, illetve mindig készítenek fánkot is. 

Az intézmény munkatársai kiemelték, hogy a gyerekek nagyon igénylik a közösségi élményeket, ami lehetőséget biztosít számukra a felszabadult pillanatok megélésére. Kiszely Edit, óvodapedagógus hozzátette, hogy a kis létszámnak nagy előnyei vannak.

 

Galéria

– Hagyomány az intézményeink között, hogy az iskolásokat és az óvodásokat közösen foglalkoztatjuk.  Nagyon jó kapcsolatot ápolunk a diákokkal és az intézménnyel.  Ez azért is kiváló, mert így az ovisaink jobban megismerik az iskolás életet, illetve barátságok is szövődhetnek az általános iskolások és óvodások között – tette hozzá.  

– Az óvoda- és iskolaváltás, mindig jelentős időszak nemcsak a gyermekek, hanem a családoknak is – erről már Kiss Sándor, intézményvezető beszélt. 

– A gyerekeknél nagyon fontos, hogy iskolaéretten lépjenek be az iskolai életbe. Ezt például egy ilyen farsangi kézműves foglalkozással is próbáljuk segíteni. A gyerekek megismerkednek a náluk idősebb korosztályú gyermekekkel, és leendő tanítójukkal is – fogalmazott. 

A gerlai iskolában szombaton délután várják a diákokat és óvodásokat egy közös farsangi felvonulásra és mulatságra. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

További programok »

Itthon

Több millió forintot nyúlt le idős, hiszékeny szomszédja bankszámlájáról egy nő

Információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat az Orosházi Járási Ügyészség és vádiratában próbára bocsátás intézkedés alkalmazására tett indítványt egy 31 éves büntetlen előéletű pusztaföldvári illetőségű, de jelenleg Ausztriában élő nővel szemben, aki a szomszédját csapta be. A járási ügyészség indítványa szerint a sértett részére okozott kárt is meg kell majd fizetnie.
10:04
FEL