Sikeresen pályázott a békési önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz „Helyi gazdaságfejlesztés” elnevezésű kiírására, melynek részeként 300 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült. A projektben a Csabai utca 81. szám alatt felépült egy összesen 652 négyzetméter alapterületű ipari csarnok, valamint felújítottak egy, a területen lévő irodaépületet is.
A város polgármestere, Kálmán Tibor, a csarnokátadó sajtótájékoztatón elmondta: egy új 652 négyzetméter alapterületű ipari csarnokot sikerült kialakítani, amit 8 darab, 81,5 négyzetméteres egységre bontottak szét, a leendő bérlő vállalkozások számára.

Az újonnan létesült ipari csarnokot Kálmán Tibor polgármester és Dankó Béla országgyűlési képviselő adták át (Fotó: Fajó Attila/behir.hu)
– A fejlesztés megújuló energia alkalmazását is támogató műszaki tartalommal készült, és az ipari csarnok mellett található irodaházat – amit a helyiek csak Szekeres-tanyaként ismernek – is sikerült energetikailag korszerűsítenünk, új külső szigeteléssel ellátnunk – fogalmazott a település első embere.
Az átadásnál beszédet mondott Dankó Béla, a térség országgyűlési képviselője, aki kiemelte: a beruházás gazdaságélénkítő hatása elvitathatatlan, már most több helyi vállalkozó vette igénybe a létesítmény szolgáltatását. Hozzátette: a kis- és középvállalkozások támogatása nemcsak helyi szinten, hanem országosan is kiemelt feladat, hiszen a magyar munkavállalók mintegy 72 százalékának ez a szektor biztosítja megélhetését. Emellett az ilyen jellegű beruházások tovább erősíthetik a város és a térség gazdasági potenciálját.