A szakami fórumon az érdeklődők előadásokon keresztül hallgathatták meg a legfontosabb és legújabb tudnivalókat. Az előadások előtt Kozsuch Kornél, a NAK Békés vármegyei elnöke és a Békés Vármegyei Gazdakörök Szövetségének elnöke és Cseh Tibor András, a NAK alelnöke és a MAGOSZ főtitkára tartott sajtótájékoztatót a média képviselőinek.

Kozsuch Kornél úgy fogalmazott, hogy a NAK és a MAGOSZ számára is nagyon fontos, hogy a gazdatársakat segítse minden olyan területen, amely a fennmaradásukat, valamint az előrehaladásukat tudja megkönnyíteni, hiszen a mezőgazdaság jövője nagyban múlik a nemzedékváltáson.
– Az elöregedő agrárium nagyon fontos része az, hogy a gazdaságaikat át tudják adni az idősebbek a fiataloknak. Nagyon régóta dolgozunk azon, hogy ezek a lehetőségek úgy menjenek végbe, hogy a gazdatársaknak ez ne jelentsen semmiféle plusz tehert. Ezek a lehetőségek hamarosan megnyílnak a gazdák előtt. Nagyon fontos az, hogy a gazdák minél hamarabb átadják tudásukat a fiatalabb generációnak. Nagyon remélem, hogy itt Békés vármegyében is sokan fognak élni ezzel a lehetőséggel, hiszen ez a szerződés, amivel át tudják adni a gazdaságokat teljesen Áfa és illetékmentes – tette hozzá Kozsuch Kornél.
Ez a pályázat lehetőséget ad arra, hogy a családi gazdaságok egységes szerkezetben, átlátható és egyszerűsített eljárással kerüljenek át a következő generációhoz, biztosítva a folytonosságot és a vidéki életforma fenntarthatóságát. Cseh Tibor András elmondta, hogy ezzel a pályázattal szeretne a kamara ösztönzően hatni a fiatalokra, hogy tovább folytassák az idősebb generáció által elkezdett munkát.
– Ami kiegészíti ezt a rendszert, de nagyon fontos elem, hogy sikerült kiharcolni az évek során, hogy aki ezt a gazdaságátadási szerződést megköti – erre főszabály szerint családon belül van lehetőség – annak ehhez a gazdaságátadáshoz teljes adó és illetékmentességet tudunk biztosítani, és még erre jönnek rá később a további források is, amivel tudunk szolgálni a gazdáknak – fogalmazott Cseh Tibor András.
A sajtótájékoztató végén elhangzott, hogy a pályázat beadása augusztus végétől nyílik meg az átadó tekintetében, az átvevő tekintetében pedig az év végén. A gazdák még időben vannak, de érdemes minél hamarabb előkészíteni a gazdaságátadásról szóló szerződést mindenkinek.
