Gál Csaba: A tanári drukkot nem szabad kimutatni, rávetíteni a tanítványra

2023. március 2. 17:07 | Such Tamás

Békés Megyei Zeneiskolák Zongoraversenye zajlott a hétvégén Békéscsabán. A versenyt három évente rendezik meg. Ez egy gyermek életében nagy idő, ugyanis a következő versenyig sok minden történhet. Minderről Gál Csaba zongorakísérő, korrepetitorral, a verseny egyik tanári különdíjasával beszélgettem.

Az orosházi születésű Gál Csaba már hétéves korában megkezdte az élethosszig tartó felkészülést azzal a rengeteg fehér és egy picit kevesebb fekete billentyűvel. Hivatalosan 14 éves korában kezdett el zongorázni a jelenlegi munkahelyén, a Bartók Béla Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolában.

A diploma megszerzést követően többek között a gyulai zeneiskolában, az Operett Színházban, majd 2012-től, mondhatni hazaérkezve, a Bartók egyik jeles tanara. Hét növendéke közül, a hétvégi versenyen egyedül Bai Máté vett részt, aki a korcsoportjában első helyezett lett. A dolog pikantériája, hogy a felkészítője pedig tanári különdíjban részesült.

 

Gál Csaba – Fotó: behir.hu/Such Tamás

(Csabi csigaháza – Fotó: behir.hu/Such Tamás)

 

– Az utóbbi bő egy évtizedben számtalanszor játszottam színpadon, ebből kifolyólag szinte el is felejtettem, milyen lámpalázasnak lenni – meséli. – Hiszen az évek alatt egy előadó megtanul együttélni ezzel érzéssel. Ellenben most, amikor a növendékem a közönség előtt muzsikált, egy kicsit úgy éreztem magam, mint a pályám kezdetén.

Megemlíti, a tanári drukkot nem szabad kimutatni, rávetíteni a tanítványra, hanem önbizalmat kell sugározni feléjük. Fontos a lelki felkészítés, ezen áll vagy bukik a dolog. Azonfelül ez egy látványszakma, mivel meg kell mutatni, a tanultakat.

– Máté sikerének azért is örülök – folytatja –, mert amikor hétévesen eljött hozzám, szinte a nulláról kezdtünk, mondhatni a saját termésem, a gyümölcsöm. Nehéz azonban megmondani, hogy vajon ezt a pályát választja-e, mert még van három év a középiskolai felvételiig. Addig nagyon sok minden történik.

Hozzáfűzi, élete során számos díjat kapott, tanárként azonban ez volt az első alkalom, hogy elismerték a munkáját.

***

 

Békés Megyei Zeneiskolák Zongoraversenye – Forrás: Békéscsabai Bartók Béla Művészeti Szakgimnázium és AMI

(Békés Megyei Zeneiskolák Zongoraversenye – Forrás: Békéscsabai Bartók Béla Művészeti Szakgimnázium és AMI)

 

További eredmények a versenyről:

1. díjasok:

Goron Tamara - Előképző korcsoport – Ft.: Goron László                                                            Békéscsaba

Kiss Adél – Előképző korcsoport – Ft.: Bíró-Kovács Adrien                                                           Békéscsaba

Vereczkei-Szpluvák Gábor Zente- Előképző korcsoport – F.t.: Valjerné Nyegru Tünde               Tótkomlós

Asztalos Adélia - 1. korcsoport – Ft.: Valkóné Ivanics Mária                                                         Békéscsaba

Orosz Krisztina Laura - 1. korcsoport – F.t.: Kmetykó László                                                        Mezőkovácsháza

Oroszi Anna- 2. korcsoport – F.t.: Szénási Anikó                                                                           Orosháza

Bai Máté – 3. korcsoport – Ft.: Gál Csaba                                                                                      Békéscsaba

Hegedűs Bálint- 3. korcsoport – F.t.: Kmetykó László                                                                   Mezőkovácsháza

Poór Boglárka- 3. korcsoport – F.t.: Szénási Anikó                                                                        Orosháza

Csótó Kincső Réka – 4. korcsoport – Ft.: Bereczki Julianna                                                           Békéscsaba

Kaizler Ákos- 4. korcsoport – F.t.: Lászlai Krisztina                                                                        Orosháza

Mogyorósi Marcell - 4. korcsoport – Ft.: Csontos József Attila                                                     Békéscsaba

Gulyás Réka Tímea - 5. korcsoport – Ft.: Környei Csilla                                                                 Békéscsaba

Sütő Levente- 5. korcsoport – F.t.: Kovács Gabriella                                                                      Békés

Asztalos Antónia - 6. korcsoport – Ft.: Valkóné Ivanics Mária                                                       Békéscsaba

Balogh Sándor - 6. korcsoport – Ft.: Csontos József Attila                                                           Békéscsaba

Krajcsik Nóra- 7. korcsoport – F.t.: Hodozsó Norbert                                                                   Gyula              

Szűcs Előd – 7. korcsoport – Ft.: Goron László                                                                              Békéscsaba

Flender Ilona - 8. korcsoport – Ft.: Környei Csilla                                                                          Békéscsaba

Szappanos Zétény Tamás – 8. korcsoport – Ft.: Bereczki Julianna                                                Békéscsaba

 

2. díjasok:

Hendikx Noa Maria Catharina - Előképző korcsoport – F.t.: Lingurar Erzséber       Tótkomlós

Kovács Emma Csilla- Előképző korcsoport – F.t.: Iváncsó Viola                                Szarvas

Pintér Bálint Vilmos- Előképző korcsoport – F.t.: Pintér-Tóth Judit                           Orosháza

Bálint Dániel – 1. korcsoport – Ft.: Goron László                                                       Békéscsaba

Körösparti Mátyás- 1. korcsoport – F.t.: Körösparti Ágnes                                        Szarvas

Várhelyi Tímea Piroska – 1. korcsoport – Ft.: Bíró-Kovács Adrien                              Békéscsaba

Ávrámucz Lily- 2. korcsoport – F.t.: Czirokné Bischof Ildikó                                       Gyula

Csendes Péter – 2. korcsoport – Ft.: Szabóné Banner Zsófia                                      Békéscsaba

Lestyán Vilmos – 3. korcsoport – Ft.: Csontos József Attila                                        Békéscsaba

Balás Atina- 6. korcsoport – F.t.: Körösparti Ágnes                                                     Szarvas

Kardos Lili – 6. korcsoport – Ft.: Goron László                                                            Békéscsaba

Barabás Bulcsú Imre - 7. korcsoport – Ft.: Valkóné Ivanics Mária                               Békéscsaba

Timár Marcell - 7. korcsoport – Ft.: Szabóné Banner Zsófia                                        Békéscsaba

Nyeste Zsófia – 8. korcsoport – Ft.: Környei Csilla                                                        Békéscsaba

 

Borombós Réka és Kőrösiné Belák Erzsébet – Forrás: Békéscsabai Bartók Béla Művészeti Szakgimnázium és AMI

(Borombós Réka és Kőrösiné Belák Erzsébet – Forrás: Békéscsabai Bartók Béla Művészeti Szakgimnázium és AMI)

 

3. díjasok:

Borombós Réka - Előképző korcsoport - F.t.: Láda Mihály                                          Tótkomlós

Fejes Noémi - Előképző korcsoport - F.t.: Bihari Valéria                                              Gyula                   

Jelen Robin Marián - Előképző korcsoport - F.t.: Szilágyi Kristóf                                 Szarvas

Pocsay Villő Olívia - Előképző korcsoport – F.t.: Czirokné Bischof Ildikó                     Gyula    

Szigeti Rebeka - Előképző korcsoport – F.t.: Szilágyi Kristóf                                        Szarvas

Horváth Karolina -  1. korcsoport - F.t.: Láda Mihály                                                   Tótkomlós

Kis Áron Dominik - 1. korcsoport- F.t.: Szilágyi Kristóf                                                 Szarvas

Mózes Borsika - 1. korcsoport – F.t.: Kármán Csabáné                                                 Tótkomlós

Kollár Dóra – 2. korcsoport – Kovács Judit                                                                    Békéscsaba

Brachna Vanda – 3. korcsoport – F.t.: Iváncsó Viola                                                      Szarvas

Hajdu Máté - 3. korcsoport – F.t.: Molnárné Sinka Andrea                                           Tótkomlós

Simon Gréta – 3. korcsoport - Rázga Áron                                                                    Békéscsaba

Kovács Hanna Milla – 4. korcsoport – F.t.: Szénási Anikó                                              Orosháza

Sonkoly Dóra – 4. korcsoport – Ft.: Bíró-Kovács Adrien                                                 Békéscsaba

Szűcs Delinke - 5. korcsoport – Ft.: Goron László                                                           Békéscsaba

Varga Dániel Zsolt– 5. korcsoport – F.t.: Hodozsó Norbert                                            Gyula

 

Tanári díjban részesültek:

Bereczki Julianna                   Békéscsabai Bartók Béla Művészeti Szakgimnázium és AMI, Bcs.

Bíró-Kovács Adrien                Békéscsabai Bartók Béla Művészeti Szakgimnázium és AMI, Bcs.

Csontos József Attila              Békéscsabai Bartók Béla Művészeti Szakgimnázium és AMI, Bcs.

Gál Csaba                               Békéscsabai Bartók Béla Művészeti Szakgimnázium és AMI, Bcs.

Goron László                          Békéscsabai Bartók Béla Művészeti Szakgimnázium és AMI, Bcs.

Hodozsó Norbert                   Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola, Gyula

Kmetykó László                      Mezőkovácsházi Alapfokú Művészeti Iskola, Mezőkovácsháza

Kovács Gabriella                    Szokolay Sándor Alapfokú Művészeti Iskola, Békés

Környei Csilla                         Békéscsabai Bartók Béla Művészeti Szakgimnázium és AMI, Bcs.

Lászlai Krisztina                      Orosházi Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola, Orosháza

Szénási Anikó                         Orosházi Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola, Orosháza

Valjerné Nyegru Tünde          Tótkomlósi Alapfokú Művészeti Iskola, Tótkomlós

Valkóné Ivanics Mária           Békéscsabai Bartók Béla Művészeti Szakgimnázium és AMI, Bcs.

 

A zsűri tagjai Kőrösiné Belák Erzsébet és Eckhardt Gábor zongoraművészek voltak.

További programok »

Itthon

FEL