Futóverseny és kerékpártúra Békésen

2021. október 25. 14:05 | behir.hu

Harmadik alkalommal rendezték meg Békésen az október 23-a előtt tisztelgő Ünnepi Futóverseny és Kerékpártúra nevű rendezvényt.

A 11 évvel ezelőttig, a Bécs-Budapest Szupermaraton végén egy félmaratont futhattak az erre hivatottak. Budakeszitől a célig, ezt a kihívást szerették volna az 1956-os forradalomra emlékezve felkínálni a békési atléták a félmaratonistáknak, s mellé egy családi rendezvényt meghonosítani városukban, amelyre már hagyományként tekintenek a békésiek, környékbeliek és az ünnepre hazalátogatók is. A futószámokban és a kerékpártúrán az idén összesen 105 versenyző indult.

 

Kovács István (Nagyszalonta) és Ilyés Tamás, a helyiek szupermaratonistája – Forrás: Szilágyiné Szabó Ágnes

Kovács István (Nagyszalonta) és Ilyés Tamás, a helyiek szupermaratonistája – Forrás: Szilágyiné Szabó Ágnes

 

– Öröm volt látni az óvodások versenyét, de az idősebbeket is résztvevőként, és sok-sok családtag ellátogatott a rendezvényre. Pályaversenyeken, hétköznap a szülők nem tudják megnézni a gyermekeiket, itt azonban felszabadultan szurkolhattak azok is, akik maguk nem akartak sportolni. Az óvodások 500 méteren, az iskolások 1956 méteren indulhattak, ezen kívül öt, tíz és 23 kilométeres táv állt a futók rendelkezésére, valamint családi díjat is kiosztottunk. Szép időeredmények születtek: a leghosszabb távot Kovács István nyerte Nagyszalontáról, 1:24:43-as félmaratoni részidővel. A kerékpártúrát mindössze tizennégyen teljesítették, az erős szél és a barátságtalan terepviszonyok bizonyára közrejátszottak ebben – értékelte az eseményt Kis-Kovács Károly, a rendezvény ötletgazdája, a békési atléták egyik edzője.

A III. Ünnepi Futóverseny és Kerékpártúra rendezését a Békési Diákok Atlétikai Clubja vállalta, a lebonyolításban a tagokon kívül önkéntesek is segítséget nyújtottak. A szervezők köszönik a város önkormányzatának támogatását: az érmek és a versenyzők uszodabelépőjének megvásárlását, a rendezvény utáni takarítást, a Békési Fiatalok Egyesületének a kupákat, a rendőrségnek és a polgárőrségnek az útvonalak biztosítását. Jövőre a forradalom ünnepe alkalmából ismét várják Békésen a futókat és a kerékpárosokat!

Szilágyiné Szabó Ágnes

További programok »

FEL