Folytatódhatnak a járdafelújítások Békésen

2019. szeptember 29. 12:46 | behir.hu

Békés Város Önkormányzata 30 millió forintot nyert járdaépítésre és –felújításra a Belügyminisztérium pályázatán. A település vezetése lehetőségihez mérten kiemelt figyelmet fordít a járda- és útépítésre, a járdák felújítására.

Kálmán Tibor alpolgármester, a Fidesz-KDNP békési polgármesterjelöltje hangsúlyozta, hogy a támogatás segítségével jövőre egy komolyabb beruházás kezdődhet a városban.

A politikus fontosnak tartja a Békés városában lakók életkörülményeinek, mindennapjainak jobbá tételét. Az önkormányzatok számos településen önerőből kevésbé, viszont a pályázatok segítségével nagyobb ütemben tudnak javítani a járda- és útviszonyokon.

A polgármesterjelölt a programjába is első helyen építette be az út- és járdafelújításról szóló programelemet, melyet a többivel együtt a politikus facebook oldalán olvashatnak.

 

 

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL