Folyamatosan nő a fogorvosok támogatása

2019. február 5. 08:33 | behir.hu

A fogászati alapellátás finanszírozására fordított összeg 2010-ben 22,644 milliárd forint volt, míg 2019-ben már 32,895 milliárd – írta a Magyar Hírlap.

A lap Rétvári Bence, a humántárca parlamenti államtitkára egy írásbeli kérdésre adott válaszát idézve kiemeli, hogy az idén márciustól havonta százharmincezer forint rezsitámogatásra váltak jogosulttá az alapellátó fogorvosok szolgálatonként, a tartósan betöltetlen háziorvosi és fogorvosi körzetek betöltésének támogatására pedig összesen 1,25 milliárd forint áll rendelkezésre.

A kormány döntése nyomán a fogorvosok a jövőben támogatás szempontjából együtt haladnak a háziorvosokkal, azaz amennyiben a háziorvosok további támogatást kapnak, az érvényes lesz a közfinanszírozott alapellátó fogorvosi szolgálatokra is – írta az államtitkár a lap szerint, megjegyezve, hogy a szakpolitikai program és intézkedési terv kidolgozása folyamatban van, ennek során felülvizsgálják a fogorvosok finanszírozásának kérdését is.

Forrás: MTI

 

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
15:17
FEL