Kézműves foglalkozások a Békés Megyei Könyvtárban – galéria

2022. július 6. 13:24 | Csiffáry Zsuzsanna

A gyöngyhímzés, illetve -fűzés része a magyar néphagyományoknak, az egyes vidékek tradicionális ünnepi viseleteinek. Vannak elhivatott gyakorlói ennek a tevékenységnek. Kedden délelőtt a Békés Megyei Könyvtár egyik munkatársa invitálta az érdeklődőket a népművészeti programra.

– Akinek van némi türelme, szereti az egyedi ékszereket, kiegészítőket, dísztárgyakat, ki kell próbálnia a gyöngyfűzést – fogalmazott kedden a Békés Megyei Könyvtár munkatársa, aki egy kreatív nyári elfoglaltságra hívta a betérőket.

 

Békés Megyei Könyvtár_kézműves foglalkozás

Kicsik és nagyok egyaránt részt vehetnek a foglalkozásokon.

 

Ilyen érdeklődő Laurinyecz Lili, akivel már korábban is találkozhattunk a Vakok és Gyengénlátók Békés Megyei Egyesületének „Kézművesség a ködön át” című kiállítása kapcsán.   

– Szoktam otthon is festegetni és rajzolni, ebben teljesen kitudok kapcsolni. Szeretem a kézműves foglalkozásokat, nagymamámmal mindig részt veszünk a mostanihoz hasonló városi rendezvényeken. Előfordul, hogy sógyurmából készítek plasztikákat, vagy kollázst, ezek is nagyon közel állnak hozzám  – fogalmazott Laurinyecz Lili.

 

Laurinyecz Lili rendszeresen vesz részt kézműves foglalkozásokon, nagymamájával igyekeznek minden városi  programon megjelenni.

 

Az intézmény munkatársa a gyöngyfűzés alapanyagait és egyszerű fogásait ismertette, és emellett kész, egyedi darabok bemutatásával csinált kedvet az alkotáshoz. Kácsorné Győri Éva hozzátette, hogy a folyamat során a kreativitás, színérzék is fejlődik.

– Remek nyári foglalkozás ez kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Nem bonyolult mintát valósítunk meg, így a nagyszülők, szülők segítségével könnyen alkothat mindenki egy mutatós és szép ékszert. Kétszálas technikával dolgozunk, remélem még többen csatlakoznak hozzánk – mondta el a foglalkozásvezető. 

Kiemelte, hogy a nyáron folyamatosan lesznek kézműves foglalkozások, amelyekről érdemes a könyvtár hivatalos oldalain tájékozódni. Az esemény a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.

Galéria

További programok »

Itthon

Meggyújtották a negyedik gyertyát – Ünnepekre fel, Békéscsaba!

Immár négy gyertya ég Békéscsaba városának adventi koszorúján. Ez azt jelenti, hogy rendkívül közel van a karácsony. Az összegyűlteket Szarvas Péter polgármester köszöntötte, aki jókívánságokat intézett az emberek felé. Az est a Békéscsabai Jókai Színház művészeinek műsorával folytatódott.
2025. december 21. 17:38
FEL