Ferenczi Attila: Mindig azt tartottam szem előtt, hogy gyógyító orvos legyek

2021. november 10. 15:11 | Vári Bianka

November 5-én, a Szegedi Tudományegyetemen több békéscsabai kollégájával együtt vehetett át oklevelet Dr. Ferenczi Attila háziorvos. Egy 2014-es kormányhatározat teszi lehetővé, hogy a legalább 20 éve alapellátásban dolgozó orvosok címzetes főorvos címet kapjanak.

Dr. Ferenczi Attila már 30 éve gyógyít körzetében, a Lencsési lakótelepen. A kitartásért, a betegekkel való kapcsolattartásért, illetve a hosszú időn át tartó, alapellátásban való munkáért néhány napja elismerést kapott. A cím nem tudományos fokozat, hanem annak elismerése, amit háziorvosként a lakosság egészségének megőrzése, valamint a betegségek megelőzése és gyógyítása érdekében végez.

 

 

– A betegek tudják leginkább megítélni, hogyan állok a munkámhoz. Mindig is azt tartottam szem előtt, hogy gyógyító orvos legyek. Bár közéleti tevékenységet is folytatok, de soha nem merült fel bennem, hogy a betegeimet, a praxisomat, a rászorultakat mellőzzem, vagy az, hogy elhagyjam a pályát. Mindig is szerettem ezt csinálni. – fogalmazott dr. Ferenczi Attila. 

A háziorvos elmondta: az a fő hitvallása, hogy segítséget nyújthasson és az, hogy a betegség ne fájjon.

– Igyekszem az emberi szenvedéseket megelőzni és gyógyítani. Ez nem szlogen. Körülbelül az ellátások 85 százaléka az alapellátásban történik, és bár nagyon sok embernél nem tűnik túl nagy panasznak az, amivel érkezik, de az a betegnek mindig egy komoly probléma, amin segíteni kell – tette hozzá.

Kiemelte azt is, hogy mindig doktor szeretett volna lenni és az is szeretne maradni. Bár jóleső és megtisztelő az elismerés, soha nem adott a címekre.

– Ugyanazt a munkát szeretném folytatni, mint eddig is, ugyanazzal a hozzáállással. Nem kértem soha, hogy másnak hívjanak, mint doktor úrnak, de természetesen jól esik az elismerés minden formája – zárta gondolatait.

 

További programok »

FEL