Ferenc pápa: A világban nem az embereket táplálják élelemmel, hanem a háborúkat fegyverrel

2016. június 19. 09:21 | Mikóczy Erika

 

Korunk ellentmondásának nevezte Ferenc pápa hétfőn, hogy az éhezőknek szánt segélyek nehezebben jutnak célba, mint az egész világon "szabadon mozgó" fegyverek.

A katolikus egyházfő az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) római székházában, a szervezet végrehajtó bizottságának éves nyitóülésén szólalt fel. Úgy fogalmazott, hogy az éhezőknek szánt segélyeket és fejlesztési terveket "fondorlatos politikai döntések, félrevezető ideológiai nézetek és legyőzhetetlen vámkorlátok" akadályozzák, miközben a fegyverek "arcátlan és majdnem abszolút szabadsággal" mozognak a világ számos részén.

"Így a háborúkat táplálják, nem az embereket" - mondta a katolikus egyházfő.

Ferenc pápa kijelentette, az emberiség jövője azon múlik, hogy "mennyire képes magára vállalni testvérei éhezését és szomjúzását (...), ez a mutatója emberségünknek".

Hozzátette, úgy tűnik, hogy "hiperkommunikatív" világunkban a földrajzi távolságok lerövidülnek és majdnem azonnal értesülünk arról, ami éppen a bolygónk másik felén történik. A tájékoztatási eszközök keltette közelség azonban nem erősíti a lelki közelséget, éppen ellenkezőleg, "természetessé teszi" mások nyomorát. "Lassanként érzelemmentessé válunk mások tragédiájával szemben és mintegy természetesnek fogjuk fel. Olyan sokat látunk belőle, hogy látjuk a szenvedést, de nem érintjük meg, halljuk a sírást, de nem vigasztaljuk, látjuk az éhezést, szomjúzást, de nem nyújtunk táplálékot" - mondta.

"A nyomornak arca van" - hangsúlyozta a pápa az éhező gyermekekre, a munkanélküliekre, a migrációra kényszerített, és az otthonukat elveszítő emberekre emlékeztetve.

Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és az 1961-ban létrehozott Világélelmezési Program a világ legnagyobb humanitárius, élelmiszersegélyt nyújtó szervezete. A WFP munkáját a 36 tagállamból álló végrehajtó bizottság irányítja, amelynek  Magyarország 2015-től a tagja.

Forrás: MTI

FEL