Feloldják a látogatási tilalmat az ország összes idős otthonában

2020. június 19. 10:16 | Varga Diána

Ezúttal már nem csak részleges megoldásról van szó.

A Szociálisportálon megjelent, a Nemzeti Népegészségügyi Központ által kiadott, Müller Cecília által ellenjegyzett határozat értelmében a szociális intézményekben bevezetett látogatási tilalmat az egész országban feloldják, ugyanakkor a látogatók számára a maszk viselése továbbra is kötelező.

Azok, akik koronavírussal fertőződtek, a gyógyulás, illetve a karantén végéig nem látogathatóak és nem hagyhatják el az intézményt.

Továbbra is él a látogatási tilalom a fekvőbeteg szakellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatók koronavírus-fertőzéssel érintett szervezeti egységeinél.

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL