Félmilliárd forintból épített új telephelyet a Gemma Agro Kft. Békéscsabán

2020. március 24. 10:47 | behir.hu

Félmilliárd forintból épített új telephelyet a mezőgazdasági termékek kereskedelmével és mezőgazdasági szaktanácsadással foglalkozó Gemma Agro Kft. Békéscsabán. A cég egyik tulajdonosa az MTI-nek elmondta, a koronavírus előre hozta a mezőgazdasági szezonkezdést, rengeteg megrendelésük van most.

Matyi István közölte, a félmilliárd forintos beruházást felerészben saját forrásból, felerészben banki hitelből finanszírozták, így épült meg zöldmezős beruházás részeként egy kétezer négyzetméteres fűthető raktárcsarnok és egy 750 négyzetméteres irodaház.

A koronavírus miatti félelem következtében a mezőgazdasági termelők most akarnak vetőmagokat, növényvédőszereket, műtrágyát beszerezni, mert félnek attól, hogy később már nem lesz, ezért nagyon "felpörögtek a megrendelések, előrejött a szezon". A régi bérelt raktárukban a mostani árukészlet fele sem fért volna el, az új helyen - ahol csak műtrágyából háromezer tonna fér el - folyamatosan tudják fogadni az árut és kiszolgálni a megrendeléseket - mondta.

Matyi István közölte, összességében nem számít több bevételre, sőt, szerinte a veszélyhelyzet miatt a korábbinál kevesebb lesz, "csak előre jön a szezon kicsit" - fogalmazott. Megjegyezte, korábban nem tapasztalta, hogy a nagy multinacionális beszállítók késtek volna a szállításokkal, de most ez a helyzet.

A Gemma Agro Kft.-nél 15-en dolgoznak; a cégtulajdonos egyéb érdekeltségei összesen ötven főnek adnak munkát. Matyi István elmondta, az agrárcégnél nem tudja nélkülözni jelenleg az embereit, de a fertőtlenítőszereken kívül alig valamit értékesítő irodaszer-üzletágban a dolgozókat kéthetes turnusokban szabadságra küldik.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a 2004-ben alapított Gemma Agro Kft. értékesítésből származó nettó árbevétele 2018-ban 3,9 milliárd forint volt szemben az előző évi 3,7 milliárddal. Matyi István ezzel körülbelül azonos bevételre számít 2019-ben is. Az adózott eredmény 2018-ban 47 millió forint volt az egy évvel korábbi 66 millióval szemben.

Forrás: MTI

További programok »

FEL