Felkai Eszter kilenc év után tért vissza a Jókai színház színpadára, hogy Örkény darabjában, a Macskajátékban, Orbánné szerepét magára öltve feltárja egy idős asszony fiatal szívének minden titkát. A művésznő a 7. Tv stúdiójában beszélt arról, mit jelent számára ez az újbóli találkozás a színházzal, a szereppel, a kollégákkal, a várossal.
– Hogyan fogadta a közönség a darabot, az ön visszatérését?
– Bennem volt a félsz, de a főpróba meggyőzött arról, hogy szeretettel és várakozással figyeli a közönség a darabot. A premier is jól sikerült, de el kellett telnie három-négy előadásnak, hogy teljesen magamévá tegyem a szerepet, hogy én is úgy érezzem: minden rendben van.
– Jó kritikákat is kapott.
– Ha bevallja, ha nem, szerintem minden színészt érdekel a kritika. Velem kapcsolatban olyan szóösszetételeket használtak, ami teljesen meglepett: írták, hogy orkán Orbánnéként játszottam, írták, hogy katartikus volt az előadás. Talán a kritikusok is megérezték, hogy nem eljátszom ezt a szerepet, hanem abban a két és fél órában megélem, ettől spontán és természetes. Orbánnéban van temperamentum, nem hagyja magát, mindig talpra áll – ezek bennem is megvannak, bár én nem vagyok olyan hangos és feleselős, viszont ezt a részét is nagyon élvezem játszani.
– Kilenc év után ez a szerep hozta vissza a színpadra. Mi ösztönözte arra, hogy vállalja?
– Mert ez egy fantasztikus szerep. Egy fiatal férfinél a Hamlet, egy idősebb nőnél a Macskajéték lehet az, ami szinte ajándék. Ebben a humortól kezdve a drámáig, a tragédiáig óriási utat tesz meg a színész a színpadon. Egyszer végeztek egy műszeres mérést, amellyel kimutatták, hogy Hamlet szerepének eljátszása közben a színész olyan energiákat fogyasztott el, mint egy bányász 8 órai munka alatt. Állítom, hogy Orbánné szerepe legalább ilyen energiákat igényel tőlem, nemcsak fizikai, hanem szellemi és lelki szempontból is.
– Megkapta a Jókai színház Örökös tagja címet. Ezt hogyan élte meg?
– Nagyon meglepett Seregi Zoltán igazgató ezzel! Megható, hogy most már mindig ott lesz a fényképen az előcsarnokban azzal a felirattal, hogy Felkai Eszter Jászai-díjas Örökös tag. El is sírtam magam, de még a közönség is könnyezett. Nagyon hálás vagyok a színháznak.
– Mit jelent önnek most a színház?
– Nekem olyan átkos természetem van, hogy ha egy szerepet játszom este, akkor már előtte átlényegülök. Úgy eszem, úgy öltözöm, úgy próbálom magam karbantartani, hogy a legjobb énemet vigyem a színpadra. Kilenc évvel ezelőtt úgy éreztem, hogy ez már túl nagy felelősség nekem, de most rendkívül jólesik. Jó bejönni a kollégákhoz, akik válogatott szeretettel vesznek körül, vigyáznak rám, törődnek velem. Jó visszacsöppenni ebbe a közegbe, jó visszagondolni azokra a darabokra, amelyek szakmailag nagy kihívást jelentettek, mint az Utazás az éjszakában, A vágy villamosa, A kakukkfészek vagy a Szomorú vasárnap, amit a férjemmel több mint kétszázszor játszhattam. A Macskajátékban nemsokára az unokám is megnéz, ez egy újabb izgalom lesz, de örülök, hogy láthat a színpadon.
– Ön nem Békéscsabán él, milyen volt ide visszajönni?
– Sokat változott itt minden, készítettem fotókat is arról, mennyit szépült mostanában. Kulturált, európai város lett Békéscsaba, öröm ide visszajönni és a Jókai színház színpadán játszani.
Fotó: A-Team, Nyári Attila, Ignácz Bence
