Felfüggesztett szabadságvesztést kaptak, mert pengét akartak itatni társukkal

2018. február 7. 16:45 | behir.hu

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a Békéscsabai Járásbíróság azt a két kiskorú vádlottat, akik tavaly összetört pengét akartak itatni osztálytársukkal. A szakértők szerint a penge darabjai súlyos, 8 napon túl gyógyuló nyelőcsői és szájüregi vágási és érsérüléseket is okozhattak volna. Az ügyész különös kegyetlenséggel elkövetett, súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádolta meg a két diákot.

A Gyulai Járási és Nyomozó Ügyészség 2017 novemberében emelt vádat az ellen a két Békés megyei fiatal ellen, akik tavaly áprilisban osztálytársukkal összetört pengét akartak megitatni. A sértett végül nem ivott az üvegből, a feldarabolt vágóeszközöket a kulacsban az édesanyja vette észre, aki feljelentést tett.

Dr. B. Nagy Barbara, a Békés Megyei Főügyészség sajtószóvivője elmondta, hogy a Gyulai Járási és Nyomozó Ügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat egy 15 éves békéscsabai és egy 14 éve békési fiúval szemben, akik 2017. áprilisában, 13 éves társukkal összetört borotvapengét akartak megitatni egy békéscsabai általános iskolában. A járási ügyészség vádiratában a vádlottakkal szemben felfüggesztett fogházbüntetés kiszabására tett indítványt.

A Békéscsabai Járásbíróság ítéletét szerdán ismertette Borbélyné dr. Ács Ildikó bíró. Eszerint az elsőrendű vádlott bűnös súlyos testi sértés bűntette elkövetésének kísérletében. Ezért a bíróság a fiatalkorú elsőrendű vádlottat 1 év 4 hónap szabadságvesztés büntetésre ítéli. A szabadságvesztés büntetést fogházban rendeli végrehajtani. A szabadságvesztés büntetés végrehajtását 2 év négy hónap próbaidőre felfüggeszti.

A másodrendű vádlottat bűnösnek találta a bíróság társ-tettesként elkövetett súlyos testi sértés elkövetésének kísérletében. Őt 1 év szabadságvesztés büntetésre ítélte, melyet fogházban rendeli végrehajtani. A szabadságvesztés büntetés végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztették. A kiszabott szabadságvesztés büntetések mértékének különbségét a bíróság az indoklásban ismertette.

Mindkét fiatalkorú vádlott esetében a próbaidő ideje alatt pártfogói felügyeletet rendelt el a bíró. A vádlottak és törvényes képviselőik a bíróság ítéletét tudomásul vették. A másodrendű vádlott ügyében az ítélet jogerős, az elsőrendű vádlott jogi képviselője nem volt jelen a tárgyaláson, ő az ítélet kézhezvételét követően élhet jogorvoslati lehetősséggel.

 

 

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
2024. április 19. 17:21
FEL