Fejlesztik a mezőhegyesi szakképző iskolát

2018. október 25. 17:57 | Szendi Rita

Egyedülálló ösztöndíjprogram és újabb szakirányú képzések indítása – többek között erről is szólt az a tájékoztató, melyet szerda délután tartottak Mezőhegyesen. Mint elhangzott: a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság jelentős fejlesztéseken megy keresztül, melynek célja a minőségi oktatási helyszín megteremtése.

 

 

A mezőhegyesi iskola diákjai a jövőben közel százezer forintot is haza vihetnek havonta, amihez részben jó tanulmányi eredmény szükséges – jelentette be az intézmény igazgatója.

– A ménesbirtok egy saját ösztöndíjprogramot hozott létre Mezőhegyesen, ami egészen sajátságos és egyedülálló az országban. Nemcsak a tanulmányi eredményekhez van kötve, hanem a mezőhegyesi diákokat, illetve a halmozottan hátrányos helyzetű tanulókat is kiemelten támogatja, valamint a sikeres szakmai vizsgák és a tanulmányi versenyeken való sikeres szereplés ösztönzése is a célja ennek a programnak – fejtette ki a Kozma Ferenc Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója, Tarkó Gábor.

Tarkó Gábor hozzátette: a kertészeti szak megmarad, ám csak korlátozott létszámmal, illetve továbbra is egyedülálló a településen a patkolókovács-képzés. A jövő tanévtől az iskola oktatási palettáján megjelenik a technikusi képzés is, amely lehetővé teszi a diákoknak az egyetemekre való közvetlen jelentkezést.

A ménesbirtok vezérigazgatója beszédében elmondta: a továbblépéshez digitalizáció és fejlesztések szükségesek.

– Az iskola viszonylatában fejlesztenünk kell a kollégiumot, egy általános rekonstrukciót kell végrehajtanunk az iskola épületein, és szeretnénk egy sportcsarnokot is építeni. A középtávú tervben pedig szerepel egy tanuszoda építése is – fogalmazott a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság vezérigazgatója, Pap István Tibor.

A vezérigazgató hozzátette: a cél az, hogy a mezőhegyesi hagyományos szakmák képzését tovább folytassák, valamint hogy Magyarország, illetve Európa egyik legjobb szakképző központjává váljanak.

 

További programok »

FEL