Fegyveres rablás miatt állt a bíróság elé, nem ismerte el a bűncselekményt

2022. április 27. 16:20 | D. Nagy Bence

A vádlott és társa tizennégy évvel ezelőtt rabolt ki egy céges irodát, több mint félmillió forintos kárt okozva.

– A vádirat szerint a vádlott és ismeretlen társa – egy tippet követően – parókában, álbajuszban, sötét színű rendőrségi gyakorló egyenruhára hasonlító ruhában, baseball sapkában, valamint gumikesztyűt viselve 2008. augusztus 15-én reggel egy cég irodájában jelentek meg, ahol a vádlott társa egy fegyvernek látszó tárggyal a kezében közölte az irodában tartózkodó sértettel, hogy „Ez rablás!”, majd pénzt követelt tőle.

Mivel a sértett azt közölte, hogy a pénz a páncélszekrényben van, a vádlott társa a fegyvernek látszó tárgyat a sértett arcához nyomta, miközben maga előtt tolva a páncélszekrényhez
vezette. A páncélszekrény kinyitása után a vádlott a benne talált készpénzből közel 570.000 forintot egy táskába pakolt. Ezt követően a  megkötözött sértettet bezárták a mosdóba, majd gépkocsival elhajtottak a helyszínről.

A vádlott és társa mintegy 570.000 forint kárt okozott a cégnek. A sértett az összekötözés folytán 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A Gyulai Törvényszék megkeresésünkre a következőket ismertette az előkészítő tárgyaláson történtekkel kapcsolatban:

"A Battonyai Járásbíróság előtt Sz. T. vádlottal szemben 3.B.88/2021. szám alatt fegyveresen elkövetett rablás bűntette miatt indult büntetőügyben a bíróság 2022. április 27-én tartott előkészítő ülésén a vádlott nem ismerte be a bűncselekmény elkövetését, ezért a bíróság 2022. június 28. napján 10 óra 30 percre és 2022. június 29. napján 10 óra 30 percre további tárgyalásokat tűzött ki, amelyen folytatja a bizonyítási eljárást."

 

További programok »

FEL