Fazekas: Földet vásárol az állam a földárveréseken befolyt 130 milliárd forintból

2015. december 16. 07:48 | Mikóczy Erika

Földet vásárol az állam a Földet a gazdáknak programban az állami földek árverésén befolyt bevételből - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szerda reggel.

A hatályos jogszabályok és a kormányrendelet is tartalmazza, hogy az állami vagyon gyarapítására kell fordítani a földeladásból származó bevételt - mondta Fazekas Sándor.

Hozzátette: eddig mintegy 130 milliárd forint bevétele származott az államnak az árverésekből, a programot folytatják. Hangsúlyozta, a föld vagyon, nemzeti kincs, akkor is, ha a gazdák tulajdonában van.

A tárcavezető kitért arra, hogy a program sikeres, eddig mintegy tízezer gazdálkodó tudott 100 ezer hektár földet venni. Árveréseken 4800 parcella talált gazdára, a szerződéskötések folyamatban vannak. Reményét fejezte ki, hogy a továbbiakban is lesz érdeklődés a döntően 10-20 hektáros parcellák iránt.

Fazekas Sándor szerint az árverések rendszere átlátható, a törvényben rögzítettek szerint a helyben lakó gazdálkodók vehetnek részt rajta, mindet adat nyilvános.
 

hvk gpp gry

Forrás: MTI

FEL