Fair play-díjas táncverseny az Eva csarnokában: mindenki mindenkinek szurkolt

2023. április 29. 16:43 | Such Tamás

Ötödik alkalommal rendezték meg a Magyar Divat és Sporttánc Szövetség Országos Sporttánc Versenyét szombaton, a békéscsabai Evangélikus Gimnázium Sportcsarnokában. A program a 12. Békéscsabai Táncfesztivál nyitánya volt.

Botta Tibortól, a Békés Megyei Művészeti és Kulturális Egyesület elnökétől, egyben a rendezvény szervezőjétől megtudtuk, hogy közel 350 fellépő érkezett az ország minden pontjából Békéscsabára. A versenyzők három korcsoportban – gyermek, junior és felnőtt – modern kortárs-, jazz- és showtánc, illetve balett kategóriában indultak a helyezésekért, a ranglista pontokért, a különdíjakért és a verseny fődíjáért, az MDSSz-Premier Kupáért.

 

A Magyar Divat és Sporttánc Szövetség Országos Sporttánc versenye – Fotó: behir.hu/Such Tamás

Varga Adrienn és Botta Tibor – Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

Botta Tibor elmondta, hogy korábban focizott, majd a labdát lambadára cserélte, de bevallása szerint jól döntött. Nem mellesleg a két szó közt csak két betű van; azonfelül a táncban egy kicsivel több riszálás és sokkal több boldogság rejlik. Azt követően újfent lépett: Zsilinszki Tünde, az első békéscsabai ifjúsági Európa bajnok tornász által szervezett képzésen kijárta a sporttánc iskolát. Ezt meg főleg nem bánta meg.

 

Galéria

 

A szombati verseny gyűjtője a vidám színes kavalkád volt. Minden fellépő egy kis színházat kreált a produkciójához, melyek által a néző különböző korokba, karakterekbe, találmányokba (!) repülhetett – például az egyik páros Rubik Ernő legnépszerűbb „gyermekének”, a bűvös kockának az oldalait rakta ki (címképünkön). Apropó néző, a versenyen számtalan fair play-díjat ki lehetett volna osztani a fellépőknek, ugyanis mindenki mindenkinek teli torokból szurkolt.

Békéscsabát a Szabad Torna SE, a Fitdance Center SE és az Acid Jazz Dance Company képviselte.

A program május 1-én, 18 órakor a főtéren folytatódik.

 

Varga Adrienn és Botta Tibor – Fotó: behir.hu/Such Tamás

További programok »

FEL