Fábián Csaba: A mérce, hogy hány NB I-es játékost adunk a felnőtt csapatnak

2020. január 21. 11:24 | Hidvégi Dávid

A Békéscsabai Előre NKSE felnőtt csapata nem áll jól a női kézilabda első osztályban, ezzel szemben az utánpótlás együttesek brillíroznak, hiszen az NB I-ben az ifi a harmadik, a serdülő az ötödik, míg az U22-es alakulat vezeti az NB II délkeleti csoportját. A 2002-2004 közötti korosztályban legalább hét olyan játékos van, akik a jövőben a nagy csapat alapemberei lehetnek – mondta a lilák utánpótlás vezetőedzője.

A Békéscsabai Előre NKSE felnőtt csapata jelenleg az NB I 13. helyét foglalja el. Az együttes feladata a bennmaradás a legjobbak között, erre pedig a szezon második felében még bőven adódik lehetőség. Ezzel szemben a csabaiak utánpótlás csapatai jobban állnak, hiszen az élmezőnybe tartoznak. A serdülő csapat az ötödik, míg az ifjúsági együttes a harmadik helyen áll az első osztály dél-keleti csoportjaiban. Ráadásul utóbbi együttes az előző fordulóban legyőzte a listavezető Ferencvárost is. A lilák U22-es csapata pedig vezeti a felnőtt NB II dél-keleti csoportját. Az ificsapatnak öt pont a hátránya a két éllovas mögött, amely pontvadászatban a Ferencváros kettővel, míg a Debrecen egy mérkőzéssel többet játszott, mint a harmadik Békéscsaba. Mind a három korosztályt Fábián Csaba irányítja, aki behir.hu kérdéseire válaszolt az békéscsabai utánpótlást illetően.

 

behir.hu: Az ifjúsági csapat a bajnokság harmadik helyén áll és a listavezető Ferencvárost is legyőzte. Lehet-e messzemenő következtetéseket levonni ebből?

Fábián Csaba (F. Cs.): Úgy gondolom, hogy magasra állítottuk a mércét ezzel a győzelemmel. Azt fogalmaztam meg célként ennek az ifitársaságnak, hogy két-három éven belül ott kell lenni a legjobb négy között, hiszen a csapat nagy része első éves ifijátékosokból áll. Ha úgy alakul az idei szezon, akkor már ebben az idényben is lehet erre esélyünk, de ahhoz hasonló játékot kell nyújtanunk, mint a Ferencváros ellen. Az értékelésemben a lányoknak azt mondtam, hogy az elmúlt 5 évben nem láttam ilyen egységes és szinte hiba nélküli védekezést, illetve taktikus támadójátékot. Nem voltak benne azok a hullámok a játékunkban, amelyek korábban jellemeztek bennünket. Véleményem szerint mind fizikálisan, mind taktikailag felvettük a versenyt a Ferencvárossal és megérdemelten nyertünk, hiszen végig vezettük a mérkőzést.

 

behir.hu: A szezon felénél járunk, az ificsapat harmadik, öt ponttal lemaradva a két éllovas mögött, míg a serdülők ötödikek. Hogyan értékeli az eddigi félszezont?

F. Cs.: Az ifi szempontjából két-három ponttal lehetne több az eredmény, de mivel a sportban nincsen "ha", ezért ezt el kell fogadnunk. Például Hajdúnánáson egy fájó vereséget szenvedtünk, ahol végig vezettünk a mérkőzésen. Erre szoktam azt mondani, hogy egyszer kell vezetni egy meccsen, mégpedig a végén, csak sajnos ez most a kárunkra alakult máshogyan. Az a két pont a végelszámolásnál nagyon hiányzik majd, de nem leszek elégedetlen, ha még az idén nem jutunk be a final fourba. Két csoportban rendezik a bajnokságot, keletiben és nyugatiban, amelyben az első két-két helyezett csapat játssza a négyes döntőt. Tehát abszolút nem leszek elégedetlen az idei év végén.

 

behir.hu: Milyen célok vannak a békéscsabai utánpótlásnál?

F. Cs.: Az ilyen mérkőzések, mint a Ferencváros elleni, nagy lökést adnak a játékosoknak, akik egyébként is nagyon jó társaságot alkotnak, akár az edzéslátogatottság, akár a tanulmányi eredmények, akár a hozzáállás terén. Bármit mondhatok, de csak dicsérni tudom őket. Egy NB I-es klub utánpótlásánál úgy kell mérni a "beválást", hogy a csapat hány játékost tud a felnőtt keret környékére juttatni vagy később hány NB I-es játékost ad. Ezt a célt nem is szoktam véka alá rejteni. Azt szoktam mondani a lányoknak, amikor sokat panaszkodnak az edzésszám és a kemény munka miatt, hogy el kell dönteni: megpróbálok NB-s szinten kézilabdázni vagy pedig teljesen hobbi szinten játszok, de akkor nem itt.

 

 

behir.hu: Ott van a felnőtt csapat, akik most nem állnak jól, de több játékosnak is pályára kellett lépnie az utánpótlásból, mert rövid a kispadjuk. Mit lát, mekkora remény van az utánpótlásban? Hány játékos kerülhet fel a felnőtt csapatba?

F. Cs.: Ezzel a korosztállyal kapcsolatban van egy mutató, amit épp a napokban számoltam össze: a 2004-től a 2002-es korosztályig hét békéscsabai válogatott környéki vagy stabil válogatott játékos van. Ez jó értelemben vett terhet ró ránk, de ezek a játékosok attól még nem érettek, hogy a felnőtt csapatban edzenek. Azonban bennük feltétlenül megvan az a lehetőség, hogy a későbbiek folyamán, ha minden úgy alakul és sérülés, illetve egyéb dolgok nem akadályozzák a fejlődésüket, akkor lehet belőlük NB I-es játékos. Sőt, néhányuk előtt szerintem nagyon szép jövő áll. Rajtuk kívül is van még olyan játékos, akiről úgy gondolom, hogy 1-2 éven belül kopogtathat a felnőtt csapat kapuján, még ha nem is a játékpercekkel, de az edzéssel mindenféleképpen.

 

behir.hu: Egy utánpótlás játékosnak a felnőtt csapatban mennyi mérkőzést kell lejátszania ahhoz, hogy megszerezze a kellő tapasztalatot?

F. Cs.: Jelen helyzetben úgy gondolom, hogy itt megvalósul az a fajta folyamat, ami a játékosok fokozatos beéréséhez szükséges. Először el kell kezdeni azt az edzésmunkát, amelyet egy felnőtt végez, de azon belül is differenciáltan, hiszen egy 16 évesnek nem mondhatjuk azt, hogy 80 kilóval dolgozzon. Ha a mai, gyors kézilabdában valaki 17-18 évesen 20 percet tud stabilan játszani mind támadásban, mind védekezésben, akkor számít igazán kerettagnak.

 

További programok »

FEL