F1: Idén nem lesz Francia Nagydíj, az angolok zárt kapus versennyel terveznek

2020. április 28. 06:03 | Hidvégi Dávid

Hivatalosan bejelentették, hogy 2020-ban nem rendeznek Francia Nagydíjat, míg a brit szervezők arról adtak tájékoztatást, hogy Silverstoneban lesz verseny, de csak zárt kapuk mögött. Jelen állás szerint leghamarabb júliusban kezdődhet el a szezon, a Formula–1 vezetése hétfőn megosztotta az ezzel kapcsolatos terveit.

A Forma–1 és a Francia Nagydíj szervezői hétfőn bejelentették, hogy 2020-ban biztosan nem rendezik meg versenyhétvétég a Circuit Paul Ricardo-on – írja az F1 hivatalos weboldala. A döntésben nagy szerepet játszik, hogy a helyi kormány már korábban jelezte, legalább július végéig betiltja a tömeges rendezvényeket az országban, amivel a június 28-ai Francia Nagydíjukat is ellehetetlenítették. A rendezők már a jövő évre összpontosítanak.

– Látva a Covid-19 kapcsán kialakult helyzet fejleményeit, a Francia Nagydíj tudomásul veszi a francia kormány döntését, melynek értelmében nincs mód megtartani az eseményünket. Le Castellet most már 2021 nyarára összpontosít, hogy akkor egy még eredetibb eseményt kínálhassunk a szurkolóink számára a déli régióban – közölte Éric Boullier, a futam sportigazgatója.

Ezzel szemben a Brit Nagydíj szervezői csupán annyit jelentettek be, hogy idén lesz verseny, de azt kizárólag nézők nélkül lehet megrendezni – jelentette a királykategória honlapja. Ugyanakkor arról már nem adtak tájékoztatást, hogy maradnak-e az erdetileg tervezett július 17-19 közötti versenyhétvégénél.

A Formula 1 elnöke időközben bejelentette: céljuk, hogy július 5-én elrajtoljon a mezőny az Osztrák Nagydíjon, amelyet vélhetően zárt kapuk mögött rendeznének. Chase Carey elmondta, hogy 15-18 versenyhétvégével terveznek. Már a konkrét tervek is megszülettek: júliusban és augusztusban Európában, szeptemberben Eurázsiában, Ázsiában és Amerikában versenyeznének, míg a szezont a decemberben fejeznék be a Bahreini Nagydíjjal és a hagyományos idényzáró Abu Dhabi Nagydíjjal.

További programok »

FEL