F1: A Mercedes dominálta az első idei időmérőedzést

2020. július 5. 07:50 | behir.hu

A Formula 1 rajongói és maga a sportág is ínséges időszakot élt meg, hiszen a márciusi szezonkezdet helyett csupán július első hétvégéjén rajtolhat majd el a mezőny vasárnap. Az Osztrák Nagydíj első szabadedzését a Mercedes dominálta, ez az időmérőn sem változott, de nagy meglepetésre nem Lewis Hamiltoné lett a pole-pozíció.

Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője nyerte a Forma-1-es idénynyitó Osztrák Nagydíj szombati időmérő edzését, így futamon ő rajtolhat az élről. A 30 éves pilótának ez pályafutása 12. pole-pozíciója, aki mellől a csapattársa, egyben a címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton startol majd, míg a harmadik rajtkocka Max Verstappené, a Red Bull holland versenyzőjéé lett.

Kiváló időmérőt futott Lando Norris a McLarennel, és Sergio Perez a Racing Point volánja mögött. Előbbi a negyedik, utóbbi a hatodik helyről kezdheti majd a futamot. A Ferrari szempontjából beigazolódott a szakértők többségének gyanúja, a maranellói istálló autója egyelőre nem tűnik igazán versenyképesnek. A monacói Charles Leclerc csak a hetedik, míg a négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel csupán a 11. lett az időmérőn.

Az idény első versenyhétvégéje szigorú egészségvédelmi intézkedések között és zárt kapuk mögött zajlik. Az elmúlt egy hétben több mint négyezer koronavírus-tesztet végeztek el a csapatoknál, és mindegyik negatív eredményt hozott.

Az időmérő után két vizsgálat indult Lewis Hamilton ellen: az egyik ügyben felmentették, a másikban bűnösnek találták, ám rajthelyét megtarthatta. A brit Valtteri Bottas kicsúszása miatti sárga zászlós jelzésnél nem lassított, illetve az első Q3-as gyorskörén elhagyta a pályát a 10-es kanyarban. A sárga zászlós incidens kapcsán az FIA indoklásában az áll, Lewis Hamiltont egymásnak ellentmondó jelzések miatt nem terhelte felelősség. „A versenyző említést tett arról, hogy elhaladt egy zölden világító panel mellett az 5-ös kanyarban. A videófelvétel megerősítette, hogy a zöld és sárga panelek is világítottak egy időben, vagyis ellentmondásos jelzést adtak a versenyzőnek. Ezt számításba véve a bírák úgy döntöttek, nincs szükség további lépésre” – írták.

A pályaszélesítés esete az FIA szerint egyértelmű volt. Hamilton az első, 1:03,061 másodperces eredményét vesztette el utólag. „Az autó elhagyta a pályát. Mivel nem ért el köridőt a szabálysértést követő körben, csak azt a köridőt töröltük, amelyben a szabálysértés történt” – írták.

A 71 körös Osztrák Nagydíj vasárnap 15.10 órakor kezdődik.

A teljes rajtsorrend:

1. sor:
Valtteri Bottas (finn, Mercedes)
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)

2. sor:
Max Verstappen (holland, Red Bull)
Lando Norris (brit, McLaren)

3. sor:
Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull)
Sergio Perez (mexikói, Racing Point)

4. sor:
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren)

5. sor:
Lance Stroll (kanadai, Racing Point)
Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault)

6. sor:
Sebastian Vettel (német, Ferrari)
Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)

7. sor:
Danyiil Kvjat (orosz, Alpha Tauri)
Esteban Ocon (francia, Renault)

8. sor:
Romain Grosjean (francia, Haas)
Kevin Magnussen (dán, Haas)

9. sor:
George Russell (brit, Williams)
Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)

10. sor:
Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo)
Nicholas Latifi (kanadai, Williams)

 

Források: MTI, M4Sport

 

További programok »

FEL