Ezen a hétvégén sem lesz hiány programokból Békésben

2025. február 7. 15:40 | Osgyán Ágnes

Február 7-e és 9-e között is színes programokkal várják az érdeklődőket Békés vármegyében, írjuk a részleteket!

Pénteken több zenei eseményre várják az érdeklődőket Békéscsabán. Este 19 órakor az Arany János Művelődési Házban a Körös Kvintett lép színpadra, míg a Csabagyöngye Kulturális Központban a Leander Kills mutatja be lemezét. A koncertek sora 20:30-tól a Nádas Sörözőben folytatódik, ahol a Csabai Csípős Blues Club biztosítja a jó hangulatot.

Szombaton reggel 6 órakor ismét megnyitja kapuit a Csabai Ízek Vására a Békéscsabai Piacon, ahol többek között helyi kézműves termékek közül válogathatnak az érdeklődők. Gyulán, az Erkel Ferenc Művelődési Központban 13 és 17 órától a 75 éves Gyulai Néptáncegyüttes jubileumi gálaműsorát tekintheti meg a közönség, továbbá az évforduló alkalmából egy kiállítással is készültek a szervezők. A fürdővárosban 16:30-kor kezdődik a Szerelmesek hete a várban című rendezvény első programja, az érdeklődők egy gyertyafényes tárlatvezetésen vehetnek részt.

Január 6-án elkezdődött a farsang, így több, ehhez az időszakhoz kapcsolódó programon is részt vehetnek a kikapcsolódni vágyók a hétvége első napján.

A Meseházban 14 órakor kezdődik az Apáról fiúra programsorozat farsangi eseménye, ahol az egész család jól érezheti magát. A szervezők többek között kézműveskedéssel és finomságokkal készülnek a látogatónak. A Békés Megyei Könyvtárban 14 órától Győri Éva várja a kicsiket és nagyokat egyaránt, hogy közösen készítsenek színesebbnél színesebb farsangi álarcokat.

További programok »

Gyula

Csináljunk forradalmat és egy jó kávét!

Forradalmi megemlékezésben és kávé illatban merenghettek azok, akik a Gyulai Almásy- kastély és Látogatóközpont különleges eseményén a Kávézós forradalom elnevezésű programon vettek részt a látogatóközpont Csemegetárában..
2025. március 16. 15:23
FEL