Ezek a legnépszerűbb cafeteriatámogatások

2018. április 15. 16:49 | behir.hu

Idén januárban is lezajlott egy választás Magyarországon: a munkavállalóknak ekkor kellett dönteniük arról, hogy mely cafeteriajuttatásokban kívánnak részesülni idén munkaadójuktól. A választás során három juttatás – Szép-kártya, készpénzfizetés, Erzsébet-utalvány – együttesen idén is kétharmados többséget ért el – derül ki a BDO Magyarország adataiból.

Ezer munkavállalót kérdezett meg felmérésében a BDO arról, hogy mely cafeteriajuttatásokban kívánnak részesülni idén munkaadójuktól. Az eredmények azt mutatják, hogy a juttatások összértékének 38 százaléka valamelyik Szép-kártyán – ezen belül is főként a vendéglátás-alszámlán –, húsz százaléka készpénzkifizetésként, 9 százaléka pedig Erzsébet-utalványként jut el a dolgozókhoz.

Az adatokból – bár azok országos szinten nem tekinthetők reprezentatívnak – számos következtetés leszűrhető. Egyrészt szembetűnő az adómentes juttatások alacsony súlya. Ezek ugyanis jobbára élethelyzettől függő juttatások, feltételük például a bölcsődés/óvodás gyermek, lakás- vagy diákhitel megléte.

Cafeteria-juttatások - BDO

„Fontos szempont a széles körű és rövid távon is elérhető felhasználhatóság. Emiatt is viszonylag alacsony, 6-7 százalék közötti az önkéntes pénztárakba (egészség- és nyugdíjpénztárakba) áramló cafeteriajuttatás mértéke” – mondta Makár Andrea, a BDO Magyarország vezető tanácsadója. Ugyanakkor jól látható, hogy van egy réteg, amelynek tagjai az öngondoskodást adózástól függetlenül is fontosnak tartják: az önkéntes egészségpénztárba 22, míg a nyugdíjpénztárba 17 százaléknyian fizetnek be valamekkora összeget cafeteriából, noha ezeket mintegy 41 százalékos adóteher sújtja.

 

Forrás: Profit7, Hunyor Erna Szofia

 

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL