Ez egy kék világ

2021. október 1. 11:07 | Erdei-Kovács Zsolt

Az Ez egy kék világ cím egyfajta utalás arra a dalra, amit közel 80 gitáros adott elő csütörtökön este Békéscsabán, a Csabagyöngye Kulturális Központ nagytermében. A mindenki által ismert és megélt okok miatt az autizmussal élők világnapjára szervezett programsort ezúttal nem áprilisban tartották meg, de emiatt senki nem volt szomorú.

Az Ez egy kék színű virág kezdetű édesbús dal miatt és más okból sem volt senki szomorú. A „túláradó jókedv” szóösszetétel az, ami jól leírja az esemény alaphangulatát. Az esőemberek tiszteletére és elfogadása, megértése érdekében életre hívott kezdeményezés összesen több mint 300 érdeklődött vonzott. Nem csoda, hiszen a perfekt hangulatról közel 80 zenész gondoskodott.

Aki betért, biztosan maradt. Jó buli volt, aminek záróakkordjaként kék színben pompázott az épület főbejárati homlokzata. A gombot egy autizmussal élő fiatalember nyomta meg, aki láthatóan nagy izgalommal várta feladata beteljesülését. Ez a fajta örömteli izgalom tükröződött vissza a mosolygós arcokon is. Mindenki a másiknak örült, annak, hogy együtt lehetett, hogy jelen lehetett.

Sokáig nem volt erre lehetőség és ezt a fajta bezártságot, ezeket a korlátokat egy autizmussal élő embertársunk sokkal nehezebben, másképpen éli meg, fogadja el, mint mi, átlagosak.

 

Egyre kékebb a világ

Maradva a szín-, illetve szójátéknál az is elmondható, hogy nem csupán kék ez a világ, hanem rendkívül sokszínű, viszont bizonyos értelemben egyre kékebb. Ez azt is jelenti, hogy egyre elfogadóbbak, egyre értőbbek vagyunk, legalábbis a 30 évvel ezelőtti állapothoz képest. Szántó Tamást, az Aut-Pont Alapítvány kuratóriumának elnökét erről és másról is megkérdeztük.

 

 

Az eseményen Szarvas Péter polgármester kérdésünkre elmondta, az Aut-Pont Alapítvány immár 11. alkalommal rendezte meg az autizmus világnapjához kapcsolódó eseményét, amelynek egyértelmű üzenete van: a világunkban bőrszíntől, nemtől, kortól függetlenül nagyon sok autizmussal élő személy van körülöttünk és különösen fontos, hogy őrző, védő, óvó módon forduljunk feléjük.

– Ezért gondoltam azt idén és ezelőtt is, hogy itt a helyem ezen az ünnepélyes eseményen – fogalmazott, kiemelve: ki kell fejeznünk azt, hogy gondolunk rájuk és törődünk velük. Városvezetői részről mindenképpen érdemes Varga Tamás alpolgármestert is megemlíteni, ő volt az, aki az esten felolvasta mind a közel 80 közreműködő gitáros nevét.

 

Galéria

 

További programok »

FEL