Horváth András csapata két győzelem után várta a németek elleni összecsapást, amelyen két szett megnyerése is elég volt a csoportelsőség megszerzéséhez. Ez viszonylag könnyedén sikerült, hiszen a mieink az első szettben mindössze hat, a másodikban pedig tizenhárom pontot engedélyeztek ellenfelüknek. A harmadik játszma hozta a legszorosabb küzdelmet, a magyar csapat 25:21-re hozta ezt a játékrészt és bebiztosította 3:0-s győzelmét.
A mérkőzésen mindhárom békéscsabai kerettag lehetőséget kapott, Eged Karolina kettő, Németh Luca négy, Gajdács Lina pedig hét ponttal járult hozzá a sikerhez. A magyar csapat 100 százalékos mérleggel jutott a pénteki elődöntőbe, ahol 15.30-tól Törökország lesz az ellenfél. A másik ágon Olaszország-Lengyelország mérkőzést rendeznek.
Nagy-Benedek Izabell, a Békéscsabai Előre Úszó Klub versenyzője a 100 méteres mellúszás harmadik előfutamában ugrott medencébe. A 15 éves tehetség 1:11.29 perces idővel elsőként csapott célba és összesítésben is első helyen jutott a csütörtök délutáni középdöntőbe.
– A délelőtt folyamán az előfutamokban az volt a cél, hogy bekerüljön a legjobb tizenhat közé, úgy, hogy a másik magyar induló ne előzze meg. Ez az elvárásaink alapján maximálisan sikerült! Izabell fantasztikus formában versenyzett: egyéni csúcsot úszott, amellyel egyben új egyesületi csúcsot is felállított! Teljesítményével a mezőny legjobb időeredményét érte el, így magabiztosan kvalifikálta magát a középdöntőbe. A délutáni programban már a döntőbe jutás lesz a tét – lépésről lépésre haladunk előre, de a jelek igazán biztatóak – értékelt edzője, Petróczki Zsombor a klub közösségi oldalán.
A csabai versenyző 200 méteren debütált, azonban hiába végzett a 4. helyen az előfutamban, honfitársa, Puzsa Petra megelőzte – aki végül a szám aranyérmét is megnyerte –, így nem úszhatott a középdöntőben.