Elbúcsúztatták az ifjúsági olimpikonokat – Csabai nap lesz a péntek az EYOF-on

2025. július 18. 13:11 | Bimbó Lajos

Sajtónyilvános eseményen búcsúztatta el Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata a 18. Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra utazó békéscsabai sportolókat. A városháza Munkácsy termében Alföldi Sára Kata, Botos Lujza és Nagy-Benedek Izabell fogadta a városvezetés útra bocsátó szavait, Eged Karolina, Gajdács Lina és Németh Luca, a BRSE röplabdásai a válogatott összetartásán készülnek a nemzetközi megmérettetésre.

A város nevében Szarvas Péter polgármester, Varga Tamás, sportért felelős alpolgármester és Szigeti Béla, az önkormányzat Kulturális, Köznevelési, Ifjúsági és Sportbizottságának elnöke köszöntötte a sportolókat és felkészítőiket, klubvezetőiket.

Szarvas Péter kiemelte, ez az ifjúsági fesztivál az olimpiák előszobája, hiszen itt már nemzetközi megmérettetésben vesznek részt a fiatalok. Az EYOF-hoz hasonló rendezvények mindig kiemelt érzelmi- és sportesemények, hiszen a versenyzők és az edzők Magyarországot, a magyar nemzetet, a piros-fehér-zöld színeket fogják képviselni. Szkopjéban kilenc napon át, kilenc sportágban, közel négyezer fiatal sportoló verseng egymással.

– Igazi versenyhangulat lesz ezen az olimpiai fesztiválon. 2027-ben Győr volt a házigazdája ennek rangos európai versenynek. Abban bízunk, hogy a csabaiak méltó módon fogják önmagukat, a klubokat és a magyar nemzetet képviselni – mondta Szarvas Péter.

 

 

 

A hőség lehet a gyalogló mezőny elsőszámú ellenfele

Alföldi Sára Kata az 5000 méteres gyaloglás számában áll majd rajthoz. Mint mondta, nagy megtiszteltetés számára, hogy az országot képviselheti az EYOF versenyzőjeként, amelyre alaposan felkészült edzőjével, Urbanikné Rosza Máriával.

– A felkészülésem nagyon jól sikerült, rengeteg olyan versenyen el tudtam indulni, ahol nagyon jó tapasztalatokat szereztem. A célom pedig, hogy egyéni csúcsot tudjak menni, minél jobb helyezéssel – sorolt Alföldi Kata Sára.

A fiatal atlétát ezúttal Urbanik Sándor kísérte el, hiszen felkészítője az olimpiai edzőtáborban segíti az U20-as válogatottban szereplő versenyzőit. A klub sportszakmai managere aláhúzta, a mezőnynek a tizenkét és fél kör alatt a legnagyobb kihívása az extrém időjárás lesz, hiszen a verseny időtartamára 35-40 fok körüli hőség várható.

– Tavaly, amikor legelsőnek beszéltünk Sárival arról, hogy jövőre Szkopjéban EYOF lesz, akkor még csak álomként lebegett a szeme előtt. Akkor még nehezen látszódott az, hogy ő ide egyáltalán kijuthat és készülhet egy ilyen komoly multisport eseményre. De ebből látszik, hogy ha meg van a kellő akarat, elszántság, akkor ezek az álmok teljesülhetnek – hangsúlyozta Urbanik Sándor.

A négyszeres olimpikon azt is elárulta, hogy a sportolók a Magyar Honvédség repülőgépével utaznak majd a játékokra.

 

 

Dzsúdóban a nemzetközi elit a cél

Botos Lujza a cselgáncsozók +70 kilogrammos mezőnyében lép szőnyegre. Mint mondta, hatalmas megtiszteltetésnek érzi, hogy az EYOF-on képviselheti a várost és a Magyarországot. A nemzetközi edzőtáborokon edződő dzsudoka bízik abban, hogy a lehető legmesszebb juthat a tornán.

– Nagyon jól sikerült a felkészülés és rengeteg edzőtábor segített abban, hogy csúcsformába kerüljek. Szeretnék mindenkit meglepni azzal, hogy oda tudok érni a nemzetközi elitbe – értékelt Botos Lujza.

Edzője, Gyáni János hangsúlyozta, a nemzetközi edzőtáborok alkalmával már megismerkedhettek az EYOF mezőnyével, így ismerik az ellenfeleket, fel tudták mérni az indulók erejét.

– Reméljük, hogy a versenyláz nem nyomja el a tudást, ahogy ez sokszor megtörténik. Azt gondolom, hogy Lujza van akkora tehetség, hogy át tud majd lépni ezen az izgalmon és úgy tud teljesíteni, ahogy elvárják tőle a szakemberek – emelte ki a versenyzőként több olimpiát is megjárt Gyáni János.

 

 

 

Két egyéni szám és egy vegyesváltó is vár a békéscsabai úszóra

Nagy-Benedek Izabell 100 és 200 méteres mellúszásban, valamint a 4x100-as vegyesváltó tagjaként is vízbe ugrik a játékok alatt. Mint mondta, nagy álma teljesült a kijutással, egy éve csak azért úszott, hogy beválogassák az EYOF indulói közé, ahol teljesítheti kitűzött célját.

– Úgy gondolom, hogy ez a felkészülés nagyon jól sikerült, mindent megtettem azért, hogy a legjobb formámba kerüljek. Először is egyéni csúcsot szeretnék úszni az egyéni számaimban, és meglátjuk, hogy ez mire lesz elég, a döntőn belül hányadik leszek – fogalmazta meg célját Nagy-Benedek Izabell.

A fiatal úszót Petróczki Zsombor készítette fel az olimpiai fesztiválra, a köszöntőre pedig Szarvas János, az úszóklub szakmai vezetője kísérte el. A szakember elmondta, az egyesület mindent megtett annak érdekében, hogy a sportoló a lehető legjobb formájában érkezzen az európai versengésre.

– Mindent igyekeztünk megteremteni azért, hogy ideális legyen a felkészülés, olyan edzőtáborokhoz jutott hozzá, amihez eddig nem. Nagyon bízunk benne, hogy egy pici egyéni csúccsal, akár egyéniben is bátrabb reményeket dédelgethetünk. Izabell ugyanis vegyesváltóban is érdekelt, ahol érmes reményeket forgat a fejében a szövetség – árulta el Szarvas János.

 

 

Eged Karolina, Gajdács Lina és Németh Luca, a BRSE röplabdásai nem lehettek jelen a köszöntőn, hiszen a válogatottal készülnek a nemzetközi megmérettetésre. Az U19-es nemzeti csapat a múlt héten a csabai játékosokkal a soraiban felkészülési találkozón 3:0-ra legyőzte Szlovéniát.

A békéscsabai sportolók szombaton utaznak Szkopjéba, ahol a megnyitó után kezdetét veszi a seregszemle. A 18. Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál egyik kiemelt napja a július 25., péntek lesz, amikor mindhárom egyéni induló már biztosan rajthoz áll, vízbe csobban vagy a szőnyegre lép.

 

Galéria

További programok »

FEL