Évet zárt a Túrázz Velem Turista Egyesület Békéscsabán

2022. december 18. 12:30 | Vári Bianka

A Túrázz Velem Turista Egyesület 2016 óta szervez bakancsos és biciklitúrákat. Megalakulásuk óta minden évet nagy sikerrel zárt a szervezet, és ezt mindig meg is ünnepelik, amikor csak tehetik. A szombat esti évzáró rendezvény meghívott vendége ezúttal Opauszki Zoltán, Békéscsaba környezetvédelemért és turisztikai ügyekért felelős tanácsnoka volt.

– A Túrázz Velem Turista Egyesület 2016-os megalakulása óta több mint 6000 embert mozgatott meg a különböző rendezvényeikkel. Az év végi eseményünk minden évben nagy sikerrel zajlik, melyre nemcsak a 165 fős tagságot vártuk, hanem bárki részt vehetett rajta – számolt be a szervezet elnöke, Komlósi Zoltán. – Az este folyamán videókkal és fényképekkel társított élménybeszámolókat hallgathat meg a közönség, emellett lesz tombola, enni-innivaló, és jókedv – tette hozzá.

Az eseményen Opauszki Zoltán, Békéscsaba környezetvédelemért és turisztikai ügyekért feleős tanácsnoka számolt be az egyesületet is érintő  városi fejlesztésekről. Többek között említette a Weinckheim kerékpárutat, amelyet egyre több turista felfedez.

– Ugyanakkor sajnos el kell mondani: felháborító, hogy ezekre az épített értékekre sokan mennyire nem tudnak vigyázni. Megrongálják a pihenőhelyeken kihelyezett padokat, ellopják a berendezéseket. És hiába pótoljuk, néhány héten belül megismétlődik – magyarázta a tanácsnok. Hozzátette, hogy a fejlesztések sorában további térfigyelő kamerák is helyet kapnak a jövőben, amelyeket szintén a kerékpárút-hálózat egyes állomásain helyeznek majd ki.

Opauszki Zoltán ezt követően a különböző turisztikai programokról is beszámolt. Említette, hogy a jövőben is folytatni szeretnék a Háromváros Kerékpáros Fesztivál megrendezését, valamint nyári táborokat is szerveznek majd fiataloknak.

További programok »

FEL