EURO-2016 - Storck: még két-három poszt kérdéses

2016. május 20. 08:17 | Mikóczy Erika

Még két-három poszt kérdéses a június 10-én kezdődő, franciaországi Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott keretében Bernd Storck szövetségi kapitány szerint.

"Két-három poszton gondolkodom, de ez persze függ a sérültjeinktől is, hogy mikor lesznek újra bevethetőek" - jelentette ki sajtótájékoztatóján az MTI kérdésére a német szakember, aki kifejtette, pénteken az Elefántcsontpart elleni barátságos találkozón azok is lehetőséghez jutnak majd, akik eddig nem, így remélhetőleg választ kap a fennmaradó kérdésekre, hogy ki jelent megoldást az adott posztokon.

A 24 résztvevő válogatott szakvezetőjének legkésőbb május 31-ig kell kijelölnie 23 fős keretét, így Storck szerint május 29-re, vagy 30-ra "minden eldől".

Storck elmondta, Korcsmár Zsolt, Elek Ákos és Németh Krisztián egyelőre sérülés miatt nem tud együtt dolgozni társaikkal, míg Stieber Zoltán és Priskin Tamás még nem csatlakozott a válogatotthoz.

Az Afrika-bajnok elefántcsontpartiakról úgy vélekedett, hogy ugyanúgy 4-3-3-as rendszerben futballoznak, mint a portugálok, és hasonlóan fizikálisan játszanak. Kifejtette, többek között azt várja az első ausztriai edzőtábor után fáradtnak tűnő tanítványaitól, hogy figyeljenek a labdabirtoklásra.

Az Eb-t illetően nem kívánt jóslatokba bocsátkozni, de annyit elárult, Ausztria és Portugália esélyesebb a csoportban, ugyanakkor a magyar válogatottnak nincs veszítenivalója, illetve szeretnék megmutatni, hogy versenyképesek. Szintén célként említette, hogy a közönség tudjon azonosulni a csapattal.

Gulácsi Péter, a német élvonalba feljutott Leipzig kapusa kijelentette, jó játékkal szeretnének elbúcsúzni a szurkolóktól az Eb előtti utolsó hazai találkozón, ezért a játék mellett szerinte az eredmény is fontos lesz. Az ellenfélről úgy vélekedett, hogy egyénileg rendkívül jó labdarúgókból áll, és így tudják magukat lemérni, hogy hol tartanak a felkészülésben.

A hálóőr a kontinensviadal kapcsán azt mondta, szerinte amit mindenki vár, az az első meccs. Hozzátette, a magyar csapat is van olyan jó, mint az osztrák.

A Legia Warszawával lengyel bajnok és gólkirály Nikolics Nemanja elmondta, hogy jelenleg fizikálisan fáradt, de mentálisan éles, így elsőként szeretné kivívni a csapatba kerülést, majd gólokkal segítené a nemzeti együttest. Az Eb-ről közölte, felesleges erősorrendet felállítani, mert egy esetleges győzelemért ugyanannyi pont jár Portugália ellen is, mint Izland ellen.

A telki edzőközpontban tartott sajtótájékoztatón Császári Attila az adidas nevében bemutatta a magyar válogatott Európa-bajnoki mezét, amely hivatalosan a pénteki találkozón mutatkozik be, s attól kezdve vásárolhatják meg a szurkolók.

A magyarok pénteken 18 órától Elefántcsontparttal küzdenek meg, majd hétfőtől ismét Ausztriában edzőtáboroznak. Az Eb előtt még a világbajnok németekkel játszanak felkészülési mérkőzést június 4-én Gelsenkirchenben.

A magyar válogatott 44 év után szerepel ismét az Eb-n: június 14-én Ausztria ellen kezd Bordeaux-ban, majd négy nappal később Marseille-ben Izlanddal találkozik, végül 22-én Lyonban Portugáliával csap össze.

Forrás: MTI

FEL