Indul az utazás – Békésben is közös szurkolásra hívják a drukkereket

2024. június 14. 19:23 | Kovács Dávid

Pénteken a Németország–Skócia mérkőzéssel elkezdődik a 17. labdarúgó Európa-bajnokság, a mieink pedig szombaton lépnek pályára először Svájc ellen. Marco Rossi csapatának sokan szurkolnak majd a helyszínen, de Békéscsabán és Gyulán is óriás kivetítők várják majd a drukkereket a magyar együttes találkozóira.

A hét elején a Bozsik-programban szereplő gyerekek búcsúztatták a magyar labdarúgó-válogatott játékosait és a szakmai stáb tagjait a telki edzőközpontban. A fiatalok számos aláírást gyűjthettek be Szoboszlai Dominiktól és társaitól, de közös képek is készültek. A csapat kedden érkezett meg Németországba, ahol már a szombati, Svájc elleni első mérkőzésre készül.

– Az elmúlt napokban már arra koncentráltunk, hogy kielemezzük a svájciak játékát, a támadójátékukat és a védekezésüket is, azt, hogy ezzel szemben nekünk mit kell tennünk. Kőkemény csatára számítok, nem gondolnám, hogy óvatoskodnának vagy kivárnának, biztos, hogy jó tempóban játszanak majd, de mi is harapósak, agresszívak leszünk – fogalmazott Szalai Attila, a magyar labdarúgó-válogatott játékosa az MLSZ csatornájának.

Mindeközben már az ország számos pontjához hasonlóan Békéscsabán is egyre nagyobb a várakozás. A 2016-os és a 2021-es Eb után a Csabagyöngye ismét helyszínként szolgál a drukkerek számára, az első két csoportmérkőzésen az Agóra teremben, a harmadikon pedig a stégen lehet szurkolni a 12 négyzetméteres kivetítő előtt.

– Az előző években is nagy sikert aratott, amikor közös szurkolást szerveztünk a Csabagyöngyében, akár hatszáz drukker is összegyűlhet itt az Agóra teremben. Amikor több száz szurkoló együtt énekli a Himnuszt és együtt szurkol, annak nagyon különleges hangulata van, teljesen más, mint otthon, kisebb társaságban – emelte ki Forczek Győző igazgatóhelyettes.

 

Két mérkőzésen az Agóra teremben, egy találkozón pedig a stégen szurkolhatnak majd a labdarúgás szerelmesei (Fotó: Csabagyöngye Kulturális Központ)

 

Gyulán a vár tövében csütörtök délelőtt is zajlottak az előkészületek, hiszen itt is várják majd a futballrajongókat. A mieink találkozóira korábbi válogatott játékosok érkeznek vendégként, akik elemzik a látottakat. Az első összecsapás előtt, annak szünetében, majd azt követően Nyilas Elek tizennégyszeres válogatott és ifj. Albert Flórián hatszoros válogatott labdarúgóval beszélget majd Oláh Ferenc.

– Készülünk más programokkal is, hetesrúgó versenyre várjuk a fiatalabbakat, amelyre itt a helyszínen lehet majd nevezni, értékes nyereményeket lehet haza vinni. A korábbi évekhez hasonlóan ismét lesz góltotó, itt pontosan kell megtippelni a számszerű végeredményt és italutalványokat lehet nyerni, amelyet a helyszínen használhatnak fel a győztesek – emelte ki Repisky Dániel, az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. ügyvezetője.

A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia frissen kinevezett szakmai vezetője is jó teljesítményt vár a magyar csapattól, Boér Gábor szerint a mieinknek jó esélye van a továbbjutásra.

– Az elmúlt években nagyon sokat fejlődött a magyar labdarúgó válogatott, ez pedig az eredményeken is meglátszódik. Nagyon sokat segíthet a csapatnak, hogy a lelátón várhatóan magyar fölény lesz. Az első Svájc elleni mérkőzés nagyon fontos lesz, egy siker nagy lökést adna a folytatásra, megalapozná az Eb-szereplésünket, ha ideálisan alakulnak az eredmények, akkor a Skócia elleni mérkőzésen már biztos továbbjutóként léphetnénk pályára – latolgatta az esélyeket.

Az együttes az A-csoportban küzd majd a továbbjutásért, a nyitó mérkőzést követően jövő szerdán Németország, négy nappal később pedig Skócia lesz az ellenfél.

 

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL